Infostart.hu
eur:
364.52
usd:
320.04
bux:
152063.76
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Végső nyughelyén az évszázad gólkirálya

A Bazilikában helyezték örök nyugalomra Puskás Ferenc olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgót. A szertartás előtt beszédet mondott Sólyom László köztársasági elnök, és Joseph Blatter, a FIFA elnöke.

A Puskás Ferenc Stadionban tartott megemlékezés után a gyászmenet a Hősök terére vonult, ahol a Magyar Honvédség búcsúztatta dandártábornokát.

A tábori lelkész áldása után a menet a Bazilikához érkezett, ahol római katolikus gyászszertartással vesznek végső búcsút Puskás Ferenctől.

A szertarás előtt Sólyom László mondott beszédet. "Nagy embert temetünk" - jelentette ki a köztársasági elnök. Hozzátette: "Puskás Ferenc úgy állhat az Úr elé, hogy elmondhatja: jól gazdálkodott a rá bízott talentummal."

"Rajta keresztül büszkék lehettünk nemzetünkre" - mondta Sólyom László. A köztársasági elnök beszéde végén a gyász összetartó erejéről beszélt.

Grosics, Buzánszky...

"A legfőbb szövetségi kapitány lehívta Puskás Ferencet a pályáról" - mondta Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök magyarul és angolul elmondott beszédében.

A gyászszertartás során többek között Grosics Gyula, az aranycsapat kapusa; Bozsik Péter, Bozsik József fia; valamint Détári Lajos mondtak el egy könyörgést.

Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök a szertartás utáni beszédében a sport határok nélküliségéről beszélt, és kiemelte: "ez a gyásznap arról a csapatról szól, amelynek két tagja még mindig itt van közöttünk".Lamperth Mónika a kormány nevében mondott beszédében kijelentette: jó lett volna, ha nem temetni jövünk. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hozzátette: a kispesti házban senki sem gondolta volna, hogy egyszer majd a világ forog Puskás Ferenc körül.

Juan Antonio Samaranch elmesélte, hogy személyesen jelen volt a 6:3-as angol-magyar mérkőzésen, amely mérkőzés "történelmet írt". A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke szerint Puskás beírta magát a történelemkönyvekbe, és ő maga spanyolként is büszke arra, hogy Pancho a Real Madridban játszott.

"Már Puskásunk sincs"

Joseph Blatter beszédében Puskás Ferencet a valaha élt legjobb magyar játékosnak nevezte, majd elmesélte személyes élményét az 1954-es világbajnoki döntőről. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke kiemelte Puskás vezéregyéniségét.

Puskás és di Stefano minden idők legjobb csatárpárosát alkották - mondta Joseph Blatter. Hozzátette: nagyon jó döntés volt a Népstadiont Puskás Ferencről elnevezni.

"Már Puskásunk sincs" - kezdte beszédét Kisteleki István. Az MLSZ elnöke feledhetetlennek, halhatatlannak nevezte Puskást. "Képtelenség felfogni, hogy egy labdával a Földön mit lehet elérni" - mondta Kisteleki.

Végső nyughely az altemplomban

Puskás Ferencet a Bazilika altemplomában a család és a barátok részvételével helyezték végső nyugalomba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szoboszlai Dominik: ha tehetném, minden nap válogatott focista lennék

„Nagyot mondtam, de nem fogom alábecsülni magamat, és bízom a társaimban” – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy szerinte a 12 pont megszerzése sem lehetetlen a magyar, ukrán, északír, grúz csoport első négy összecsapásán most, rövid idő leforgása alatt. Mindent kiad magából, a felelősséget pedig vállalja csapatkapitányként, bátorítva azokat, akik most a hiányzó sérültek miatt lehetőséget kapnak Marco Rossitól.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×