Infostart.hu
eur:
365.1
usd:
320.63
bux:
151790.74
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Átadták a Prima Primissima Díjakat

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat Budapesten, a Művészetek Palotájában.

Kiemelkedő teljesítményükért a magyar szellemi élet, a kultúra, a művészet, a tudomány képviselői negyedik alkalommal részesültek elismerésben a vállalkozók napján.

Sportolót először jelöltek a díjra, változás továbbá, hogy a magyar írott és elektronikus sajtó kategóriáját összevonták.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a díj kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: az idén már 15 megyében adták át a helyi művészeti és tudományos tevékenységet elismerő Prima-díjakat.

Hozzátette: a kezdeményezés "jól példázza a civil szféra és a vállalkozók összefogását az érdekek helyett az értékek mentén az egyén, a közösség és a haza javára".

Mint mondta, az elismerés nemes célját, közös ügyet szolgáló voltát és növekvő elismertségét jelzi, hogy az idén az eddigieknél sokszorta több jelölés érkezett.

"A nemzeti identitás folyamatosan változó hálóján ők azok a csomópontok, akikben megkapaszkodhatunk, akik különösen felértékelődtek mostani értékzavaros világunkban" - jellemezte a díjazottakat.

Megjegyezte: "ők azok, akik a magyar történelem zivataros évszázadai, de nyugodtan mondhatjuk, hónapjai és hetei után is megbecsülést szerezhetnek hazánknak".A magyar irodalom kategóriában Esterházy Péter író, a magyar színház- és filmművészet területéről Kállai Ferenc színművész, a magyar képzőművészek közül Kő Pál szobrászművész vehette át a Prima Primissima Díjat.

A magyar tudomány területéről Sajó András jogászprofesszor, a magyar oktatás és köznevelés kategóriájában Szerémy Gyula tanító, a magyar építészet és építőművészet területéről Osskó Judit építész, szerkesztő részesült elismerésben.

A magyar sajtó kategóriájában Czigány György szerkesztő lett a győztes. A magyar népművészet és közművelődés témájában a Csillagszemű gyermek táncegyüttes, a magyar zeneművészet területéről Sztevanovity Zorán előadóművész nyerte el a díjat.

A magyar sport kategóriában Kemény Dénes vízilabdaedző kapott elismerést. A közönségdíjat Papp Lajos orvosprofesszor vehette át.

A Prima Primissima Díjat és alapítványt 2003 nyarán alapította Demján Sándor üzletember, a TriGránit Rt. elnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökségének közreműködésével.

A magándíjat azzal a céllal hozták létre, hogy pártoktól és politikától mentesen támogassák és fejlesszék a magyar tudományos, művészeti és kulturális életet, őrizzék a magyar értelmiség eredményeit, értékeit. A felajánlásnak köszönhetően az alapítvány tíz éven át ítélheti oda a kitüntetést.

A primissimák, vagyis a kategóriák győztesei 50 ezer eurót kapnak, és átvehetik a kitartás jelképét: a Zsolnay Porcelánmanufaktúra által készített Kincsem-szobrot. A többi jelölt (prima) tíz-tízezer euró díjazásban részesül. A közönségdíj szintén 50 ezer euróval jár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Ha költözésről van szó, a mai ötvenesek diktálják a tempót az ingatlanpiacon − De meddig?

Ha költözésről van szó, a mai ötvenesek diktálják a tempót az ingatlanpiacon − De meddig?

A Portfolio Checklist csütörtöki adásában többek között a Magyarországon belüli költözések ingatlanpiacra gyakorolt hatásait vizsgáltuk meg Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének segítségével. Kiugró trend, hogy a tranzakciók nagy része az 1970-es években születettekhez kötődik, ami lényegi mértékben befolyásolja a piac jövőbeli dinamikáját. A szakembert ennek konkrétumai mellett a Balaton kvázi agglomerációs szerepéről és a főváros körüli területeken megfigyelhető költözési mintázatokról is kérdeztük. (A megszólalás 14:07-nél indul.) A műsor első felében Hszi Csin-Ping kínai elnök washingtoni látogatásával foglalkoztunk, ahol mindenekelőtt a fokozódó AI-verseny kerül terítékre, de kereskedelmi kérdésekről, Tajvanról és az iráni szankciókról is szó esik. Miközben több elemző inkább hűteni igyekszik a várakozásokat, valóban nagy kérdés, hogy ténylegesen mi várható a tárgyalásoktól, lesz-e bármilyen téren konkrét előrelépés. Vendégünk Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×