Infostart.hu
eur:
361.39
usd:
315.58
bux:
153348.7
2026. szeptember 22. kedd Móric

Perelnének az elhunytak hozzátartozói

Várhatóan beperlik az államot az augusztus 20-ai vihar károsultjai. Ügyvédjük, már korábban is elmondta, hogy bírósághoz fordulnak, ha az állam nem hajlandó peren kívül megegyezni velük. És úgy tűnik, nem lesz megegyezés.

A károsultak összesen 80-100 millió forintot követelnek. Hantos Ádám ügyvéd elmondta: már korábban is kezdeményeztek egyeztetés a Miniszterelnöki Hivatallal az ügyben, de a MeH elzárkózott a tárgyalástól.

Később azonban megszületett az állampolgári jogok országgyűlési biztosainak vizsgálata, amely sorozatos hibákat tárt fel a tűzijáték előkészítésében és lebonyolításában.

Az ügyvéd ezt követően újra felkereste a kancelláriát. Szilvásy György miniszter azonban egy televíziós műsorban azt nyilatkozta: az állam továbbra sem törekszik peren kívüli megállapodásra a károsultakkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Alkotmányellenes a szolidaritási adó alkalmazásának pár szabálya

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×