Infostart.hu
eur:
365.99
usd:
321.77
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Fidesz: nyáron lehet a népszavazás

A Fidesz abban az esetben is kitart népszavazási kezdeményezése mellett, ha az Országos Választási Bizottság után az Alkotmánybíróság sem fogadja el az összes tervezett kérdést - jelentette ki az ellenzéki párt alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Pelczné Gáll Ildikó elmondta: reményeik szerint az Alkotmánybíróság háromnál több kérdés tart majd alkalmasnak, és a referendumot a nyár közepére ki lehet írni.

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta: ebben az esetben nem tartja szakmainak az Országos Választási Bizottság több kérdésnél alkalmazott hivatkozását, amely szerint kormányprogramban szereplő kérdésekben nem lehet népszavazást tartani, mivel a koalíciós pártok választási programjában nem szerepelt sem a tandíj, sem a vizitdíj bevezetése.

Az OVB politikai döntést hozott - összegzett Pelczné Gáll Ildikó.

Az Országos Választási Bizottság a múlt héten hagyta jóvá az egészségügyi közszolgáltató intézmények állami tulajdonban maradásáról szóló, valamint a gyógyszervásárlásra, illetve a termőföldvásárlásra vonatkozó kérdést; a tandíjfizetésről, a vizitdíjról, a nyugdíjasok munkavállalásáról és a kormány tagjainak személyes felelősségéről megfogalmazott kérdéseket azonban nem hitelesítette.

Ellenőrző testület

A Fidesz bízik abban, hogy az Országgyűlés hétfőn dönt a Nemzeti Fejlesztési Tervet ellenőrző ideiglenes parlamenti bizottság felállításáról. Az ellenzéki párt alelnöke szerint erre van esély, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök támogatja az ötletet.

"Ekkora forrásnál szükség van a parlamenti kontrollra, a tervezés, előkészítés, végrehajtás és ellenőrzés szakaszában is. Mi egy ideiglenes bizottságot javasoltunk, amelynek tagjai juttatás nélkül dolgoznak" - tette hozzá Pelczné Gáll Ildikó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×