Infostart.hu
eur:
365.63
usd:
321.11
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

A kórházi leépítés növeli az egyenlőtlenségeket?

A kormány megerősítené a súlyponti kórházakat és a tervek szerint a járóbeteg-ellátást, azt azonban nem lehet tudni, hogy miképpen - közölte az InfoRádióban a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház válságmenedzsere.

Maróth Gáspár aggályosnak tartja az ágyszámcsökkentést is, szerinte az intézkedés legnagyobb vesztese a nyugat-magyarországi régió. Ez a térség ugyanis eddig is hátrányban volt.

Eddig 10 ezer lakosra 53 ágy jutott, míg a közép-magyarországi régióban ez a szám 67 volt.

A mostani csökkentés azonban nem jár a régiók kiegyenlítődésével. A jövőben 10 ezer lakosra Közép-Magyarországon 49 ágy jut, a nyugat-dunántúli régióban azonban csak 39.

A győri kórház válságmenedzsere szerint az egészségügyi ellátás a jövőben sem lesz költséghatékonyabb.

A fenntartóknak ugyanis ezután sem éri meg az olcsóbb gyógyítást nyújtó járóbeteg-szakellátási intézményeket nyitni. Azért ugyanis több pénzt kapnak, ha a betegeket befektetik a kórházba.

Szavai szerint járóbeteg-ellátó helyek csak akkor nyílnak, ha a kormány erre ösztönzi a fenntartókat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Akcióba lendültek a NATO vadászgépei, Dobropillja védelme bármikor összeomolhat - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Akcióba lendültek a NATO vadászgépei, Dobropillja védelme bármikor összeomolhat - Híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Több diplomáciai csörte is zajlott Ukrajna és Magyarország közt az elmúlt napokban, főleg a Kárpáti Nyolcak nevű társulás és a Naftogaz üzemanyag-tárolója miatt. A két ország vezetői nyilvános platformon szócsatáznak. Közben folytatódnak a harcok Donyeckben: Dobropillja orosz bekerítés szélén áll, ezt a várost használták hídfőállásnak az ukrán erők a pokrovszki harcokban. Tegnap felszólította Donald Trump elnök Putyint arra, hogy fejezze be a háborút. A nap folyamán többször is riasztották a NATO légvédelmi erőit - Lengyelország légterét meg is sértette egy orosz Mi-8-as helikopter. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×