Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
325.68
bux:
145481.35
2026. november 2. hétfő Achilles

Az SZDSZ marasztalja Gergényit

Döntésének megváltoztatására bíztatta a nyugdíjazását kérő Gergényi Pétert budapesti rendőrfőkapitányt a Szabad Demokraták Szövetsége.

"A Magyar Köztársaságnak szüksége van elkötelezett és felkészült rendőri vezetőkre" - indokolta kérését Kuncze Gábor pártelnök közleményében.

"Az SZDSZ politikusai tudják, mit jelent a diktatúra és a diktatúra rendőrsége ellen fellépni, és tudják azt is, mit jelent a demokráciát védeni. Köszönjük a rendőröknek, hogy védik a köztársaság demokratikus rendjét" - tette hozzá a politikus.

A közlemény hangsúlyozza, hogy az utcai zavargások megfékezése során elkövetett szakmai hibákra hivatkozva nem lehet megkérdőjelezni a rendőrség október 23-ai fellépésének jogosságát, a be nem jelentett tüntetések feloszlatásának indokoltságát.

"A rendőrség a törvényben előírt kötelességét teljesítette, amikor ezt megtette. Egyben visszautasítjuk azt a - némely híradásban szereplő - föltételezést, hogy Gergényi Péter budapesti főkapitány vállalhatatlanná vált" volna az SZDSZ számára" - áll a közleményben.

"Az SZDSZ arra kéri az illetékes minisztert és a miniszterelnököt: fontolják meg, hogy elfogadják-e Gergényi Péter és más rendőri vezetők nyugdíjazási kérelmét. Úgy ítéljük meg, hogy munkájukra továbbra is szükség van a rendőrség cselekvőképességének fenntartása érdekében" - írta Kuncze Gábor.

Gergényi Péter, a BRFK vezetője szerdán jelentette be, hogy december 31-vel nyugdíjazását kérte.

Az MTI több forrásból úgy tudja, hogy Lapid Lajos, a közbiztonságért és Szik László, a gazdálkodásért felelős főkapitány-helyettes is fontolóra vette nyugdíjazási kérelmének benyújtását.

A BRFK felső vezetői közül egyedül Tóth Gábor bűnügyi főkapitány-helyettes maradna. Ugyancsak nyugdíjazási szándékát jelezte több főosztályvezető és kerületi kapitányság-vezető is december végével.

Címlapról ajánljuk
Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta folyamatosan romlik a hangulat, mínuszban vannak a tőzsdék. A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az amerikai félidős választások, illetve az iráni események alakítják majd. Eközben tovább robog a haramdik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a mai zárás után jelent az Apple és a Palantir is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×