Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
326.53
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Ami hiányzik a Nemzeti Fejlesztési Tervből

A II. Nemzeti Fejlesztési Tervből több olyan fejezet hiányzik, amely a gazdaság fejlődését segítené - mondta Fodor István, az Ericsson Magyarország Kft. elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

A cégvezető azt mondta: a fejlesztési terv egyes területekkel egyáltalán nem, vagy csak igen kevéssé foglalkozik.

A demográfiai kérdést például nem érinti, holott ezt a következő hét év alatt meg kellene oldani, különben elöregedik a társadalom -  mondta.

A korrupcióra sem nyújt megoldást, és az állami vállalatok kérdését sem elemzi kellőképpen - vélte Fodor István, aki szerint ez utóbbiakra nem a privatizáció az egyetlen megoldás.

Az egészségpolitikán belül nem esik szó az életminőség javításáról.

A hazai kis- és középvállalkozásoknak nem kedvez majd a kormány azon döntése, hogy a szolidaritási adóalapból levonható lesz a kutatás-fejlesztésre szánt forrás, mert erre inkább a nagy, nemzetközi cégek költenek - vélekedett Fodor István, az Ericsson Magyarország Kft. elnöke.

Mint mondta, a szolidaritási adó egy hirtelen jött új teher a vállalkozások számára.

Az, hogy bizonyos feltételek mellett csökken az összege, a hazai kis- és közepes vállalkozásokat nem ösztönzi kutatás-fejlesztésre - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×