Infostart.hu
eur:
365.77
usd:
326.97
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Felmérés: az utálat országa lettünk

A korábbinál is mélyebb a politikai szakadék a bal- és a jobboldal között a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint, amelyet a szombati Népszabadság közölt. Az október elsejei helyhatósági választások eredményének értelmezése minden eddiginél hevesebb kormány-ellenzék viszályba fordult - olvasható az elemzésben.

A nyertes párt amúgy magas támogatottsága azonban nem növekedett. A szabadságharc ünnepnapjai előtti héten a biztos pátválasztók körében a Fidesz 17 százalékkal vezetett az MSZP előtt.

Ez három százalékkal kisebb előny, mint amekkora a közvélemény-kutató intézet szeptemberi vizsgálata idején volt.

Az összes választókorú 33 százaléka szavazna a Fideszre, míg 24 százalékuk az MSZP-re. Szeptemberben ez az arány 34, illetve 22 százalék volt.

Az MDF és az SZDSZ azonos szinten, öt százalék alatt stagnál, a KDNP-nek a mérés szerint nincs érzékelhető tábora.

Az elemzés szerint októberben a korábbinál is erősebb politikai szakadék mutatkozott a bal- és jobboldali szavazók között. Az eddigi csúcsértékeket jóval meghaladva a szocialisták 76 százaléka számára a polgári párt a legellenszenvesebb, míg a Fidesz híveinek 78 százaléka leginkább az MSZP-t utasítja el.

A Szonda Ipsos október 15-22 között végezte a felmérést, 1500 felnőtt ember megkérdezésével.

Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×