Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
325.68
bux:
145481.35
2026. november 2. hétfő Achilles

Gyurcsány: jön a felelősség költségvetése

A kormány elfogadta a 2007-es büdzsé tervezetének valamennyi főbb pontját - mondta a miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc a kormányszóvivői tájékoztatón a felelősség költségvetésének nevezte a jövő évit. A Fidesznek nem tetszik a büdzsé.

A miniszterelnök azt mondta: az államháztartás hiánya a következő években tizedszázalék pontossággal megfelel majd a konvergencia-programban megfogalmazott céloknak.

A pénzügyminiszter a tájékoztatón arról beszélt, hogy nem lesz újabb adócsomag.

Veres János hozzátette: a jogértelmezési bizonytalanságokat megoldó módosítások várhatók.

A pénzügyi tárca vezetője elmondta: a jövő évi költségvetés konszolidált bruttó bevétele a tervek szerint 11.613 milliárd, a kiadás 13.330 milliárd forint lesz. A deficit 1.718 milliárd forint lehet, ez a GDP 6,8 százaléka.

A tájékoztatón ismertetett anyag szerint a központi költségvetés jövő évre tervezett áfa- és társaságiadó-bevétele 10 százalékkal haladja meg az ideit, evából pedig 60 milliárd forinttal több bevétellel számolnak mint 2006-ban.

Az államháztartás egyensúlyát javító különadó és járadék címén tervezett bevétel jövőre megközelíti a 200 milliárd forintot; ennek az elképzelések szerint kevesebb mint 10 százalékát fizetik a magánszemélyek.

A Fidesznek nem tetszik a büdzsé

A megszorítások és az adóemelések költségvetésének tartja a 2007-es büdzsé tervezetét a Fidesz.

Az ellenzéki párt kommunikásciós vezetője azt mondta: a kormány nem reformokat hajt végre, hanem pénzbehajtást.

Szijjártó Péter úgy véli, hogy az intézkedésekre nincs is felhatalmazása a kabinetnek, mert a koalíciós erők hazugságokkal nyerték meg a tavaszi választást.

Az ellenzéki politikus szerint a következő években a családok bevétele csökken majd, ezzel egy időben a kiadásaik növekednek.

Hozzátette: a Fidesz ennek megakadályozására kezdeményezett népszavazást a reformok ügyében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

Ez nem tartott sokáig: már megint esnek a tőzsdék

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta folyamatosan romlik a hangulat, mínuszban vannak a tőzsdék. A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az amerikai félidős választások, illetve az iráni események alakítják majd. Eközben tovább robog a haramdik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a mai zárás után jelent az Apple és a Palantir is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×