Infostart.hu
eur:
362.21
usd:
316.44
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Mégis szocialista többség Pécsett

Szocialista többségű lesz az új közgyűlés Pécsett, miután a Baranya Megyei Bíróság megváltoztatta a területi választási bizottság korábbi határozatát, amellyel az MSZP és az SZDSZ rovására 1-1 mandátumot a Fidesznek és az Összefogás Pécsért Egyesületnek (ÖPE) ítélt.

Az indoklásból kiderül: a helyi választási bizottság helyesen állapította meg a választás eredményét akkor, amikor a Fidesz, a KDNP és az ÖPE között egyenlő arányban osztotta el a közösen állított jelöltjeikre leadott töredékszavazatokat.

A három önálló jelölő szervezet négy körzetben indított közös jelöltet, de nem állított közös listát. Mivel a töredékszavazatok a jogszabály szerint csak önálló kompenzációs listára kerülhetnek fel, az azzal rendelkező ÖPÉ-nek jóváírta a szavazatok harmadát, a Fidesz-KDNP töredékszavazatai azonban elvesztek, mert a két pártnak önálló listája nem volt.

A bíróság döntése nyomán az MSZP-nek a polgármesterrel együtt 21, a Fidesz-KDNP-ÖPÉ-nek 17, az SZDSZ-nek 2, az MDF-nek 1 mandátuma van.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×