Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

"Morális csődbe jutott a köztársaság"

Nyílt levélben szólította fel lemondásra a miniszterelnököt a Védegylet.

A civil szervezet a dokumentumban hangsúlyozza: Gyurcsány Ferenc megfosztotta az embereket a közösségi önrendelkezéstől és a sorsukról való felelős döntés lehetőségétől azzal, hogy a választások előtt eltitkolta azokat az információkat, amelyek alapján meg tudnák ítélni a kormány teljesítményét.

A Védegylet szerint, ha a kormányfő hisz a korábban általa is sokat hangoztatott köztársaság eszméjében, akkor be kell látnia, hogy hibázott.

A civil szervezet levelében egyúttal hangsúlyozza, hogy a züllöttség és a korrupció pártoktól függetlenül, a hatalom csúcsaitól a helyi önkormányzatokig mélyen átitatja a közéletet.

Úgy vélik: a mostani helyzetért a mai ellenzék is legalább olyan mértékben felelős, mint a kormányoldal; 16 év alatt morális csődbe jutott a köztársaság.

A Védegylet szerint a gazdaság növekedése mellett összeomlás előtt állnak a létbiztonság és az alapvető életesélyek biztosítását szolgáló közintézmények, és elviselhetetlenné váltak a társadalmi egyenlőtlenségek.

Címlapról ajánljuk
Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. A legtöbbet Grunwalsky Ferenccel forgatott, de sokat dolgozott együtt – mások mellett – Molnár Júliával, Koltai Róberttel és Rudolf Péterrel. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×