Gyurcsány Ferenc lemondatásával az MSZP "nem a köznyugalmat állítaná helyre, hanem végső válságba taszítaná az országot, éppen ezért ezt nem teszi meg" - mondta Lendvai Ildikó.
Lendvai: rossz precedenst teremtene Gyurcsány lemondatása
A szocialista frakcióvezető arra a kérdésre, egységes-e az MSZP-frakció Gyurcsány Ferenc mellett, azt mondta: "soha nem volt ennél több, most már nem csak gazdasági, politikai, de erkölcsi ok is, hogy egységesek legyünk".
Lendvai Ildikó kijelentette: ha valakinek eszébe jutna, hogy most váltson miniszterelnököt, akkor ezzel Magyarországon olyan korszakot nyitna, amelyben "precedens igazolná, hogy erőszakkal kell a politikába belebukni".
Navracsics: Gyurcsány provokál
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szakértői kormány létrehozására irányuló kezdeményezésüket megismételve kiemelte: most mindennél fontosabb, hogy helyreállítsák a közbizalmat a politika, a közügyek iránt.
Azért is tartják a legjobb megoldásnak az említett kezdeményezést, "nehogy azt mondják, hogy Orbán Viktor vagy a Fidesz vissza akar térni a hatalomba".
Mint mondta, a demonstrációkat a gyülekezési jog szabályainak betartásával lehet folytatni. Az ellenzéki párt frakcióvezetője ugyanakkor provokatív szándékúnak nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc a jelenlegi helyzetben kampánykörútján körbejárja az országot.
Kuncze: szikra volt Gyurcsány beszéde
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke arra a kérdésre, egységesek-e a liberálisok a kormánykoalíció és Gyurcsány Ferenc támogatásában, azt válaszolta: "a liberálisok egységesek a kormányprogram támogatásában", és úgy látják, a miniszterelnök elkötelezett az elképzelések megvalósításában.
A pártelnök közölte: ami egy hete történik, az valójában hosszabb ideje történik, amióta utcára viszik a politikát. A szikrát a kormányfő kiszivárgott beszéde jelentette, de ha az nem lett volna, lettek volna más szikrák - tette hozzá.
Kuncze Gábor nemmel felelt arra a kérdésre, a kialakult helyzet alkalmas-e Gyurcsány Ferenc és a kormány megbuktatására. Mint mondta, ez esetben "érdekes demokráciánk lenne", mert mindig lesznek vesztesek, akik nem fogadják el a többség döntését.
Ha a rendőrség a Magyar Televízió székházánál "szétlövi a tüntetőket, ahogy egyébként meg kellett volna tenni", mert világos különbséget kell tenni a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága és mások szabadságának korlátozása között, akkor most azt hallgathatnák, hogy rendőrállam van, diktatúra - mondta.
Dávid: szűnjön az erőszkos utcai politizálás!
Dávid Ibolya, az MDF elnöke közölte: "akkor nincs veszélyben a magyar parlamenterizmus, hogyha a parlamenti pártok határozottan és egyértelműen fellépnek a parlament, és a parlamentarizmus ellen fellépőkkel szemben"
Fontosnak nevezte, hogy a parlamenti pártokat ne folyamatosan a szembenállás jellemezze, hanem azok a közös megoldás érdekében együtt tudjanak dolgozni.
"Mindenképpen a parlamenti falain belül kell politikai kérdésekre politikai választ adni" - hangsúlyozta.
Dávid Ibolya elsődlegesnek azt nevezte, hogy az utcai erőszakos politizálás szűnjön meg.
Érdekük az, hogy az október 1-jei önkormányzati választás szabályosan, érvényesen és eredményesen történjen meg, október 2-tól azután megnyílik a lehetőség, hogy kérdéseket tegyenek fel és válaszokat kapjanak - tette hozzá.
Harrach: összefüggés lehet Gyurcsány és a provokátorok közt
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese közölte: Gyurcsány Ferenc nem csak politikailag, hanem erkölcsileg és emberileg is megbukott, bár "jogilag még nem".
Megfogalmazása szerint "Gyurcsány Ferenc és a provokátorok között lehet, hogy van közvetlen összefüggés".
A frakcióvezető-helyettes kiemelte: a miniszterelnök azt üzente a magyar társadalomnak, hogy nem érvényesek a társadalmi normák, súlyosan becsapta a magyar nemzetet. Ennek következménye a békés tüntetés és a rendbontás is, "amit egyértelműen és keményen meg kell szüntetni".
Harrach Péter reményét fejezte ki, hogy a Fidesz elhalasztott nagygyűlése nem marad el véglegesen.
![Olajtilalom: meg is lett a helye a Lukoil szállítmányainak](/images/site/articles/lead/2023/01/1675080703-MwDhm3eSa_xs.jpg)
Olajtilalom: meg is lett a helye a Lukoil szállítmányainak