Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
320.18
bux:
151831.1
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Döbbenetes képek a Magyar Televízióból - az intézmény segítséget kér

Az Országgyűlés elnökétől kér közreműködést a médiumot ért károk rendezéséhez a Magyar Televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége. Az épületből a technikai eszközök mellett az archívumból is tűntek el anyagok.

Szili Katalin házelnökhöz fordul segítségért a közszolgálati televíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége. Az egyik testületi tag közlése szerint a kuratóriumi elnökség is büntetőfeljelentést tesz.

A testület megtekintette a Szabadság téri székházban a "hajnali események" során keletkezett károkat; az elnökség "elismerését fejezi ki az intézmény dolgozóinak, amiért helytállásukkal a lehetőségek végső határáig biztosították az MTV adását".

"Az Elnökség megdöbbenéssel tapasztalta, hogy az arra hivatott rendészeti szervek nem tudták biztosítani az intézmény biztonságos működését, a munkatársak élet- és vagyonvédelmét, ugyanakkor köszönetét fejezi ki a helyszínen szolgálatot teljesített kis létszámú rendőri erő helytállásáért" - fogalmaz a közlemény.

A testület egyik tagja szerint büntetőfeljelentést tesznek a rendőrségen, egyebek között nagy összegű rongálás, rablás és


MTV székház - az ostrom után (fotó: InfoRádió - Albert Dénes) (képgaléria)

magánlaksértés miatt, valamint levélben kérnek tájékoztatást az országos rendőrfőkapitánytól arra, miért nem sikerült az éjjel a kivezényelt osztagoknak biztosítaniuk a köztelevízió zavartalan működését.

Az MTV-ből egyébként - noha a kárt egyelőre nem lehet felbecsülni - a technikai eszközök mellett az archívumból is tűntek el anyagok; ezek mennyiségét az MTV kedd délutáni közleménye "több tucat kazettára" tette.

A távirati iroda az intézmény több, név nélkül nyilatkozó alkalmazottjától is úgy értesült, hogy az éjszaka során többször egyértelmű volt a számukra, hogy nem tudják szavatolni biztonságukat az MTV épületében tartózkodó rendőrök.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Elszálltak a hosszú hozamok, hullámvasútra ült a forint

Elszálltak a hosszú hozamok, hullámvasútra ült a forint

Csütörtökön a magyar állampapírpiac hosszú vége szakadt meg, miután az 5 és 10 éves referenciahozam egyaránt 19 bázisponttal ugrott egyetlen nap alatt, miközben a rövid vég változatlan maradt. A nemzetközi kép változatlanul szoros: a dollárindex kéthavi csúcsa közelében, az ötéves amerikai hozam 2007 óta először 5 százalék felett, a piac pedig már közel 70 százalékos eséllyel áraz októberi Fed-kamatemelést. A forint a csütörtöki hullámvasút után – 366 fölötti zárás – péntek reggel erősebb szintekről indul: az euró 364,8, a dollár 320,7 forintnál jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×