Infostart.hu
eur:
361.71
usd:
315.26
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Le kell bontani a turult

Jogerős határozatot hozott a Fővárosi Közigazgatási Hivatal a XII. kerületi turulszobor ügyében: az emlékművet 30 napon belül el kell bontani.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője elmondta: másodfokú hatóságként helybenhagyták az elsőfokon eljáró budavári jegyző döntését, így a szobrot el kell bontani.

Forgács Imre hozzátette: időhúzásnak és feleslegesnek tartja, hogy az elsőfokú határozatban 180 napos határidőt adtak a végrehajtásra.

Pokorni Zoltán, a Fidesz XII. kerületi polgármester-jelöltje korábban azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a politika beleavatkozik egy emlékmű felállításába.

A szobrot tavaly október 22-én avatták fel Mitnyan György kerületi polgármester jelenlétében a második világháború katonai és polgári áldozatai emlékére.

A turul az Istenhegyi út és a Böszörményi út sarkán, az egykori háborús cselekmények helyszínén áll.

Forgách Imre az InfoRádióban emlékeztetett arra, hogy az antifasiszta kitüntetetteknek emléket állító, szintén XII. kerületi "Igazak Fala" ügyében is hamarosan döntés születik, mert azt ugyancsak Fővárosi Közgyűlési határozat nélkül, jogsértően állították fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×