Infostart.hu
eur:
366.15
usd:
315.92
bux:
148774.24
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Demszky ragaszkodik a fővárosi rendőrséghez

A főpolgármester szerint Budapestnek önálló rendőrségre van szüksége. Demszky Gábor ezért nem támogatja a budapesti és a Pest megyei rendőrség összevonását.

Demszky Gábor, miután látogatást tett Gergényi Péter fővárosi rendőrfőkapitánynál, azt mondta: lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy ezt a regionális átszervezést szakmai érvek alapján megakadályozza.

Magyarországon 2008-tól lesznek regionális rendőrségek. Az ezzel kapcsolatos átalakítások pedig már megkezdődtek.

A miniszterelnökhöz fordul

A főpolgármester az igazságügyi és rendészeti miniszterhez, valamint a miniszterelnökhöz fordul, hogy megakadályozza a regionális átalakítást.

Demszky Gábor azzal érvel, hogy az Európai Unió valamennyi fővárosának saját rendőrsége van. Mint mondta, nem szabad elbontani azt, ami jól működik.

Csökkent a bűncselekmények száma

A budapesti rendőrfőkapitány a találkozó után azt mondta: az idei első félévben csökkent a vagyon elleni bűncselekmények száma. Gergényi Péter hozzátette: 50 százalékkal javult a felderítettségi mutató is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×