Infostart.hu
eur:
366.14
usd:
321.88
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Helikoptereket is bevetettek az árvíz ellen

Borsod-Abaúj Zemplén megyében bevetették a katonaság két helikopterét az árvízi védekezésbe szerda hajnalban Ócsanálos térségében, miután a szakemberek jelentős szivárgást észleltek a Vadász-patak mentén.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főosztályvezetője az InfoRádióban elmondta: összesen 37 településen 629 ház van veszélyben a Hernád völgyében.

Szentes György hozzátette: 2200 fő vesz részt a védekezében és eddig 81 ezer homokzsákot vittek a töltésekre, de elzárt településről nem tud a térségben.

A Magyar Közút Kht. megyei ügyeletese kedden azt mondta, hogy Hernádszentandrás mellett már Kiskinizst sem lehet közúton megközelíteni.

Balabás Tihamér szólt arról is, hogy 14 útszakaszt zártak le, és a 3-as főút egy részén sem lehet közlekedni.

Minden idők legmagasabb vízállása?

Az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője elmondta: Gesztely és Ócsanálos térségében minden mozgósítható embert átcsoportosítottak a védekezéshez.

Pados Imre felhívta a figyelmet arra, hogy a Bőcs alatti nyílt ártéri településeken a Sajó és a Hernád összefolyásának térségében, illetve a Hernád torkolata alatti Sajó-szakaszon a Tiszáig magas vízállások alakulnak majd ki, amelyek megközelítik az 1974-ben észlelt legnagyobb vízállásokat.

Készültség kétezer kilométeren

Országszerte már több mint kétezer kilométer hosszú folyószakaszon rendeltek el árvízvédelmi készültséget.

A Hernádon, a Sajón, a Taktán, a Zagyva középső szakaszán és a Lajta mentén harmadfokú a védekezés.

A Sebes-Körösön, a Berettyón, a Lónyai-főcsatornán és a Zagyva felső részén másodfokú, míg a Tiszán Vásárosnaménytól Szolnokig első fokú a készültség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×