eur:
394.7
usd:
370.19
bux:
65162.43
2024. április 19. péntek Emma

PM: már mindenki megkapta a 13. havi bérét

A Pénzügyminisztérium szerint minden érintett megkapta a jogszabályban előírt határidőre a 2004. évre járó 13. havi fizetést. Kőszeg Márk szóvivő azután beszélt erről az InfoRádióban, hogy a Legfelsőbb Bíróság kedden jogegységi határozatot hozott a közszférában dolgozókat megillető 13. havi bérről.

Erre azért volt szükség, mert több száz per indult a kifizetések elmaradása miatt. A szóvivő hangsúlyozta: az érintettek többsége január 17-éig automatikusan megkapta a juttatást, de több munkavállalónak írásban kellett kérnie 13. havi fizetését.

Kőszeg Márk szólt arról is, hogy a juttatással évente 116 milliárd forintot fizetnek ki a közszférában dolgozóknak.

Az LB szerint ki kell fizetni

A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében ki kell fizetni a rendőröknek, a határőröknek valamint a tűzoltóknak is a két évvel ezelőtt elmaradt 13. havi bért.

A jogegységi határozat szerint a közigazgatási szervek munkavállalóit - a köztisztviselőket, a közalkalmazottakat, az igazságügyi alkalmazottakat, az ügyészségi szolgálati viszonyban állókat, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjait, illetve a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáit - is megilleti 2004. évi 13. havi bér.

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának javaslatára került be a zárszámadási törvénybe a 13. havi bér új szabályozása. A megfelelő átmeneti szabályok viszont nem születtek meg akkor, amikor a 13. havi fizetésből 0. havi lett.

Az új szabályozás ezért 2004-ben hátrányosan érintette azokat, akiknek jogviszonya év közben megszűnt. A jogszabály ugyanis január 1-jei jogviszonyhoz kötötte a kifizetést.

Alkotmányellenes a megkülönböztetés

Korábban az Alkotmánybíróság már kimondta, hogy alkotmányellenes ez a megkülönböztetés. Korábban a 13. havi fizetést a munkában töltött idő arányában kapták meg a jogosultak.

Több munkavállalói és érdekképviseleti szervezet, köztük a Független Rendőr Szakszervezet, valamint egy magánszemély kérte a jogszabály felülvizsgálatát az Alkotmánybíróságtól.

Az új jogszabály illetve a ki nem fizetett nulladik havi bér miatt több per is indult az országban. Tavaly októberben két Vas megyei rendőrnek ítélte meg a bíróság az elmaradt juttatást, később pedig újabb nyolc rendőr kapta meg az elmaradt 13. havi fizetését.

Vas megyében összesen 32 rendőr indított pert. De nemcsak Vas, hanem Somogy megyében is megítélték a rendőröknek az elmaradt bért. Itt több mint 100 rendőr terelte jogi útra az ügyet.

Nem egységes a bíróságok felfogása

A bíróságok azonban nem egységesen ítélték meg az ügyet. A Belügyminisztérium az igazságügyi tárcához fordult állásfoglalásért, de a tárca nem látta szükségesnek a jogegységi határozatot. A Legfelsőbb Bíróság (LB) a Független Rendőr Szakszervezet beadványa miatt tűzte napirendre a kérdést.

Az LB csak akkor nyilatkozik, ha a jogegységi döntés a Magyar Közlönyben is megjelenik. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a kormány mikor kezdi meg az elmaradt bérek kifizetését, és azt sem, hogy ez mennyibe fog kerülni az államnak.

A Belügyminisztérium dönt

A rendőrség nem kapta meg a határozatot, de amint ez megtörténik, átvizsgálja és dönt a kifizetésekről - mondta az ORFK szóvivője az InfoRádió 112 című műsorában.

Garamvölgyi László közölte, hogy maga a belügyminiszter kért jogegységi döntést.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt.
VIDEÓ
Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×