Infostart.hu
eur:
367.87
usd:
317.38
bux:
146772.66
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Lesz KRESZ lex

Jövő év végére készülhet el az új KRESZ, a kormány nemrég elfogadott közlekedésbiztonsági feladatterve szerint - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője.

Tóth Judit hozzátette: az a céljuk, hogy az Európai Unió ajánlásának megfelelően 10 éven belül a felére csökkentsék a közúti balesetben elhunytak számát. Az utóbbi években ez a szám 1300 körül volt.

A szóvivő hozzátette: az új KRESZ-ben sem lesz kötelező a kerékpárosok számára a bukósisak, a fényvisszaverő mellény viselését viszont bizonyos napszakokban és utakon előírhatják.

Kiss Csaba, az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára elmondta: az évi 1300 közlekedési halálesetből több mint 500 a gyalogos és a kerékpáros áldozat. Az alezredes ezért hasznosnak tartaná, ha a kerékpárosok számára előírnák a fényvisszaverő mellény viselését.

Kiss Csaba szerint legalább ennyire lényeges lenne a traffipaxok számának növelése. Emellett minimum másfélszeresére kellene növelni a biztonsági övet bekapcsolók számát – hangsúlyozta az alezredes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Nagyon minimális emelkedéssel zárt az amerikai tőzsde

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett. A tengerentúlon a nap végére a Dow 0,56 százalékkal, míg az S&P árfolyama 0,46, a Nasdaq-é pedig 0,45 százalékkal emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×