2025. július 27. 14:17 Két kormányfői poszt is utal a 2026-os választások időpontjára Orbán Viktor két olyan posztot is közzétett az elmúlt napokban, amelyből az következik, hogy április 12-én lesz a jövő évi választás.
2025. július 27. 13:59 42 éves korában elhunyt a volt KDNP-s politikus A politikus hosszan tartó betegség után távozott, 42 éves volt. 9 évig volt önkormányzati politikus.
2025. július 27. 13:42 Rekordszintű lehet az idei termés, de ez aligha látszik majd a bolti kávéárakon Nezvál Máté kávészakértő az InfoRádóban arról beszélt, hogy főként a robusta típusú kávé szerepel eddig nagyon jól a nagy kávétermelő vidékeken, az arabica továbbra is gyengélkedik. Viszont a tavalyi év jelentős kieséseit nézve nem biztos, hogy idén a boltok polcain is látható lesz a jobb betakarítás.
2025. július 27. 13:26 Az oroszok már Szentpéterváron sem érzik biztonságban magukat Oroszország, amely vasárnap ünnepli az orosz flotta napját, "biztonsági okokból" lemondta az erre az alkalomra tervezett nagyszabású haditengerészeti parádét Szentpéterváron - jelentette be a Kreml orosz hírügynökségek jelentése szerint.
2025. július 27. 13:10 Halált hozott az ítéletidő Romániában Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte az Agerpres hírügynökség.
2025. július 27. 12:53 Történelmi triatlonérmek: Kropkó gyerekek a szülők nyomdokain Testvárpár nyert bronzérmet a triatlon elit vegyes váltóval az Európa-bajnokságon: a Melillában július 20-án megrendezett viadalon Szalai Fanni, Kovács Gyula, Kropkó Márta és Kropkó Márton hét másodperccel a győztes olaszok, három másodperccel a második hollandok után futott be a célba. Közben kishúguk, Kropkó Jázmin ugyanitt a juniorok kontinensviadalán a hetedik helyen végzett.
2025. július 27. 12:38 Máris villámárvíz pusztított Pécsen Magyarország felett egy légörvény hatására ma ismétlődő jelleggel számíthatunk záporok és zivatarok kialakulására. A kísérőjelenségek közül a nagy mennyiségű csapadék által okozott villámárvizek jelenthetik a legnagyobb veszélyt.
2025. július 27. 12:21 Elmagyarázta polgári körös lépését a HUN-REN vezérigazgatója A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre.
2025. július 27. 12:03 Napi szünetet tart az izaeli hadsereg Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át "humanitárius szünetet" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg.
2025. július 27. 11:45 Nagy dobásra készül az Ördögkatlan – mutatjuk a részleteket Kedden kezdődik az Ördögkatlan Fesztivál, amelyen öt napon át több mint 600 programmal, színházzal, zenével, irodalommal, valamint új tematikákkal és megújult helyszínekkel várják a közönséget Dél-Baranyában.
2025. július 27. 11:28 Migrációkutató: Magyarországnak fontos, hogy a görög szigor beérjen Legalább három év börtönbüntetés és pénzbírság várhat azokra a migránsokra, akik engedély nélkül tartózkodnak Görögországban, és a hatóságok felszólítására sem hajlandók távozni. Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője beszélt arról (is) az InfoRádióban, hogy ez elég-e.
2025. július 27. 11:11 Valóban különleges Európa-bajnokság érkezik Budapestre Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének elnöke.
2025. július 27. 10:53 Jönnek! Érdemes lesz az eget figyelni Július 29. és 31. között két meteorraj is színesíti az éjszakai égboltot: a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák. Derült, fényszennyezéstől mentes helyről óránként mintegy két tucat meteor felvillanása lesz megfigyelhető – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2025. július 27. 10:36 Drónok hatoltak be a japán atomerőmű légterébe Szombat este három drón hatolt be egy japán atomerőmű területére - jelentette a japán atomenergia-hatóság, hozzátéve, hogy utána semmilyen rendellenességet nem azonosítottak.
2025. július 27. 10:18 Késes támadás egy Walmartban, sok a sebesült Késes támadásban sebesült meg számos ember Michigan államban egy hipermarketben szombaton - közölték a hatóságok.
2025. július 27. 09:59 Elsüllyednek Amerika nagyvárosai, 34 millió ember van veszélyben Egy új tanulmány műholdas adatok alapján térképezte fel az épületek süllyedésének mértékét az Egyesült Államok 28 legnagyobb városában és aggasztó eredményre jutott.
2025. július 27. 09:45 Óriási tömegverekedés egy szolnoki bulihelyen, még a biztonsági őr is megsérült Tömegverekedés miatt kellett idő előtt befejezni egy péntek éjszakai rendezvényt egy szolnoki szórakozóhelyen – értesült a Szolnok Hangja.
2025. július 27. 09:28 A meccset addig játsszuk, ameddig nem nyerünk - Orbán Viktor beszédét elemezte az MCC egyik vezetője A kelet és nyugat közötti közvetítést nevezte Magyarország küldetésének a Mathias Corvinus Collegium Diplomáciai Műhelyének vezetője a Kossuth rádióban Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn elmondott beszédét értékelve. Kiss Rajmund arról is beszélt, a jelenlegi európai politikai vezetés háttal ül a lovon, olyan beteg ideológia mentén politizálnak, ami a diplomáciai álmoskönyv szerint nem sok jót hoz majd Európának.
2025. július 27. 09:10 A pártok megfutamodtak két településről, nem volt fontos nekik két választás Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Sólyban polgármestert és képviselőket, Sárbogárdon pedig egy egyéni választókerületi képviselőt választanak.
2025. július 27. 08:51 Belga Nagydíj és sok-sok foci – sport a tévében A fentieken túl motorosport, NASCAR, IndiCar, tenisz, kerékpár, atlétika, kosárlabda, cselgáncs és darts is szerepel a sportcsatornák élő műsorában.
2025. július 27. 08:35 Hátborzongató, de tanulságos videót posztolt a rendőrség A zebrán kizárólag a gyalogosoknak jár elsőbbség – hívják fel a figyelmet.
2025. július 27. 08:17 50 foknál is melegebbet mértek Törökország délkeleti részén 50,5 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek, ami országos rekordot jelent – számoltak be a hatóságok szombaton.
2025. július 27. 08:00 Csicsmann László: a palesztin állam francia elismerése csak egy politikai nyilatkozat, Gázán nem segít A francia köztársasági elnök bejelentette, hogy Franciaroszág független államként ismeri el Palesztinát. Emmanule Macron szerint az ENSZ következő, szeptemberi közgyűlésén a döntés hivatalossá válik. Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő ez azonban nem hozza közelebb a palesztin állam megvalósítását, és nem segít a Gázai övezet humanitárius helyzetén sem.
2025. július 27. 07:44 Ők a jubileumi Anna-bál szépei A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.
2025. július 27. 07:27 Valami nagyon durva közelít Budapest felé, nézzen az ég felé és a térképre A műholdképek alapján komoly vihar csaphat le Budapestre 9 óra körül.
2025. július 27. 07:16 Nagy változás az osztrák határ közelében, a magyar autósok pénztárcája bánhatja a figyelmetlenséget Rossz hír érkezett az Ausztriába, azon belül is a népszerű Felsőpulyán (Oberpullendorf) keresztül közlekedő magyar autósoknak.
2025. július 27. 06:58 Brutális az aszály: kiszáradt egy tó az Alföldön Látványos drónvideó mutatja a teljes vízhiányt.
2025. július 27. 06:40 Megérkezett a Balatonhoz az undorító dolgot művelő fantom Valaki nyilvános helyen könnyít magán. Ráadásul a nagy dolgát végezte el.
2025. július 27. 06:20 Súlyos jelzés érkezett a Tisza-tó partjáról – videó Az egész nyár folyamán fokozottan ellenőrzik a Tisza-tónál a horgászokat, és kiemelt figyelmet fordítanak szemetelésre.
2025. július 27. 06:00 Traffipax – üzent a fanyalgó autósoknak a rendőrség Nem fogynak a szándékos szabályszegők a közúton.
2025. július 27. 05:40 Rémes baleset lett a vége a Váci úti szlalomozásnak – videó Szabálytalanul szlalomozott az autók között, de fennakadt az egyik türkrén.
2025. július 27. 05:00 Felhőszakadás és jégeső fenyeget, riasztás van érvényben Vasárnap a délkeleti, keleti tájakra is megérkezik a felfrissülés.
2025. július 27. 04:40 Valami nagyon nem odaillő lapult a kocsi motorterében Csillagos ötösre vizsgázott becsületességből egy autószerelő, miután szokatlan dolgot talált egy Ford motorterében. A talált tárgyat visszajuttatta a jogos tulajdonosának.
2025. július 26. 22:14 Másodfokú riasztást adtak ki hevesebb zivatarok veszélye miatt Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. szombat éjjel.
2025. július 26. 22:01 Orbán Viktor a magyar nagystratégiáról – a nap hírei A harmadik világháború veszélyéről és a digitális polgári körök megalakításáról is beszélt a kormányfő a bálványosi szabadegyetemen. A Tisza Párt nem szeretne digitális harcosokat – reagált Magyar Péter a miniszterelnök beszédére. Az előzetes adatok több mint száz éves napi melegrekord dőlt meg, több mint 41 Celsius-fokot mértek az Alföldön. Az InfoRádió legfontosabb hírei szombaton.
Hack Péter szerint az alaptörvény-módosítási tervek alkotmányellenesek, de az Alkotmánybíróság nem tudja megállítani őket