A Donald Tusk és helyettese, Władysław Kosiniak-Kamysz elleni merénylet tervezésével gyanúsított férfit Lengyelország délnyugati részén, Alsó-Sziléziában fogták el.
Mindez néhány órával azután történt, hogy a hatóságok fenyegető üzenetet kaptak a két politikus ellen tervezett támadásról, majd ezt gyorsan nyilvánosságra hozták. Tusk posztjában a rendőrség gyors és határozott fellépését méltatta.
A hatóságok egyelőre nem publikáltak részleteket, a lengyel médiumok viszont igen.
A TVN24 televízió szerint a hatóságokhoz eljutott információk egy radikális szervezetről szóltak, amely állítólag önkénteseket keresett egy fegyveres támadáshoz. A beszámoló szerint az informátor később találkozott egy Krzysztof nevű férfival is, akivel fegyverekről, a kormány iránti gyűlöletről és még egy tömeges támadás lehetőségéről is beszéltek.
A Rzeczpospolita című lap szerint a hatóságokat e-mailben figyelmeztető személy nem a feltételezett támadó volt.
Magáról a szervezkedésről a nyilatkozatok szerint vasárnap reggel értesült az említett e-mailből a lengyel Államvédelmi Szolgálat, amely tovább küldte azt a rendőrségnek. Ezután tartottak rendkívüli egyeztetést a belügyi tárca alá tartozó biztonsági szervek vezetői.
A lengyel kormányszóvivő szerint
Donald Tusk reggel hét óra körül kapott hírt a fenyegetésről, és az komolyabb volt a korábban kapott üzeneteknél.
A lengyel sajtó úgy tudja: az e-mail a miniszterelnök és helyettese lehetséges tartózkodási helyéről és programjaikról szóló információkat is tartalmazott.
A médiában olyan értesülések is megjelentek, amelyek szerint a fenyegetés a szélsőjobbhoz köthető. A hatóságok ezt sem erősítették meg. További állítások szerint a hatóságok a hír időzítésével befolyásolni akarhatták, hogy mire figyel a közvélemény. Ezt sugallták a Wiadomości WP című lengyel híroldalnak nyilatkozó, névtelen biztonsági források, amelyek kifogásolták, hogy a hatóságok miért hozták nyilvánosságra ilyen korán a fenyegetés tényét.
Szerintük előbb intézkedni kell, elhárítani a veszélyt, és csak ezután tájékoztatni a közvéleményt, nem pedig fordítva. Egyikük azt is felvetette, hogy
az ügy nyilvánosságra hozatala politikai figyelemelterelést szolgálhat, és a kormány mögé állíthatja a közvéleményt. A források ugyanakkor nem állították, hogy a fenyegetés biztosan hamis lett volna.
Lengyelországban az elmúlt napokban fokozott figyelem övezi a közbiztonságot. Az országban iskolai erőszakos cselekmények sorozata váltott ki aggodalmat, csütörtökön pedig halálra késeltek egy iskolai gondnokot.
A Tusk és minisztere elleni fenyegetés napján jelent meg egy cikk a Financial Timesban, amely nem utalt a lengyel hírre, de azt állította: öt nyugati hírszerző ügynökség forrásai szerint az orosz szolgálatok, saját, korábbi tabujukat átlépve célzott gyilkosságokat tervezhetnek európai hadiipari cégek vezetői ellen.
A cikk szerint néhány aktív szervezkedést már meghiúsítottak, máshol azt látták, hogy civil vezetők napi rutinját próbálták kifürkészni. A védelmi illetékesek szerint az oroszok számára már az is siker, ha nem hajtják végre a támadásokat, de a tervek napvilágra kerülnek és ezzel pszichológiai nyomást tudnak kifejteni.




