Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
325.92
bux:
143433.59
2026. november 6. péntek Lénárd
US pentagon building aerial view at sunset
Nyitókép: icholakov/Getty Images

Kiderült, miért fontos Donald Trumpnak, hogy mi a Pentagon új neve

Az új név határozottabb és agresszívabb – ezért rendelte el Donald Trump amerikai elnök, hogy a Védelmi Minisztériumot (Department of Defense) ezentúl Háborús Minisztériumnak (Department of War) nevezzék.

Nem adta fel az ötletét Donald Trump: az amerikai elnök Háborús, avagy Hadügyminisztériummá ((Department of War) nevezi át az eddigi Védelmi Minisztériumot (Department of Defense) – és egy kis jogi trükkel mindezt a Kongresszus jóváhagyása nélkül.

A név igazából nem is új, csak visszatérnek a II. világháború idején használt névhez.

Az elnök rendeletre – azaz kongresszusi jóváhagyás nélkül hozott döntésre – végül péntekig kellett várni.

A szöveg szerint a „Háborús minisztérium” úgymond „másodlagos név” – legalábbis ezt mondta a bejelentés előtt a kormányzat illetékese. Ez teszi lehetővé, hogy a Kongresszus megkerülésével módosítsák a nevet.

De a döntés értelmében az amerikai végrehajtó hatalom minden szintjének előírják az 1940-es éveket idéző, régi-új név használatát. Így kell ezentúl említeni a belső és külső levelezésben a Pentagont, és Pete Hegseth immár nem védelmi, hanem hivatalosan háborús, vagy hadügyminiszter lesz.

Trump elnök és Henseth már hetek óta forszírozta az ötletet, azzal érvelve, hogy az „határozottabb”, és agresszívebb színben tünteti majd fel az Egyesült Államokat a világ előtt.

„Mindenkinek tetszik, hogy hihetetlen történelmünk van, amely a Háborús Minisztérium név idején győzelmekkel volt tele... aztán módosítottuk a nevet Védelmi Minisztériumra” – mondta Trump nemrég riportereknek.

Legalább egy személy biztosan van, akinek nem tetszik a döntés: Tammy Duckworth demokrata szenátornak. A nő háborús veterán, aki mindkét lábát elveszítette Afganisztánban. Szerinte a döntés költségét lehetne a veterán-családok megsegítésére vagy konfliktusmegelőző diplomáciára is fordítani.

De Trump elnök azt is értésre adta, hogy nem aggódik a Kongresszus véleménye miatt.

„Megcsináljuk, és kész. Biztos vagyok benne, hogy elfogadják, ha egyáltalán szükségünk lesz erre”.

Hogy miért ilyen fontos dolog a védelmi vagy hadügyi tárca neve? Egyes fehér házi illetékesek arra utaltak, hogy a második Trump-kormányzat 200. napjáról akartak így megemlékezni. Az amerikai háborús minisztériumot egyébként a fegyveres erők átszervezése után, egy kongresszusi döntéssel nevezték át Védelmi Minisztériummá 1949-ben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagálnak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×