Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
315.72
bux:
154181.95
2026. szeptember 16. szerda Edit
Tehenek a beledi Extra Tej Tejtermelő Kft. szakosított szarvasmarharhatelepén 2021. április 16-án. Ezen a napon Nagy István agrárminiszter átadta Pintér Zsoltnak, az Extra Tej Termelő Kft. ügyvezetőjének a cég támogatói okiratát, amely szerint a kormány a szarvasmarhatelep mintegy 1 milliárd forintos fejlesztését 550 millió forinttal segíti.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Szlovákiában már rabokat is bevetnek a száj- és körömfájás elleni küzdelemben

Szlovákiában miközben a hatóságok a járvány terjedésének megállításán dolgoznak, egyre több álhír jelenik meg a közösségi médiában, ami megnehezíti az intézkedések betartatását. A Szlovákiai Tejtermelők Szövetsége szerint a száj- és körömfájás miatt az idei tejtermelés hét százalékkal csökkenhet északi szomszédunknál.

A fogvatartottak bevetését először Matus Sutaj Estok belügyminiszter jelentette be, majd március 27-én el is kezdték a munkát a csallóközi telepeken. Az elítéltek a gerencséri börtönből érkeztek, és olyan feladatokat látnak el, mint az állatok terelése vagy a tetemek elszállításának segítése. Katarína Bednárová, a büntetés-végrehajtás munkatársa elmondta, hogy a fogvatartottakat különös figyelemmel válogatták ki, figyelembe véve a biztonsági és egészségi szempontokat.

Miközben a hatóságok a járvány terjedésének megállításán dolgoznak, egyre több álhír jelenik meg a közösségi médiában, ami megnehezíti az intézkedések betartatását. Robert Fico miniszterelnök és Richard Takác földművelési miniszter elismerték, hogy ezek a dezinformációk komoly akadályt jelentenek. Az egyik legnagyobb veszélyt azok a politikusok és konspirátorok jelentik, akik az intézkedések ellen uszítják az embereket. Marian Kotleba egykori parlamenti képviselő nyíltan felszólított a fertőzött állatok leölése elleni tiltakozásra, míg Lubos Blaha, a kormánypárti Smer EP-képviselője politikai összeesküvéseket emlegetett.

A Robert Fico arra kérte a lakosságot, hogy tartsák tiszteletben a szakértők véleményét, és ne hagyják, hogy a témát politikai célokra használják fel.

A járvány hatással lehet a tejtermelésre is, de a tejipari szereplők hangsúlyozzák, hogy az ipari feldolgozáson átesett termékek továbbra is biztonságosak. A Szlovákiai Tejtermelők Szövetsége szerint a száj- és körömfájás miatt az idei tejtermelés 7 százalékkal csökkenhet, de ez nem lesz érzékelhető a boltokban.

A szakemberek figyelmeztetnek, hogy a pasztörizálatlan tej fogyasztása kockázatos lehet, mivel a fertőzés átterjedhet az emberekre. Ezért az élelmiszer-biztonsági hatóság betiltotta a tejautomaták használatát, és arra kér mindenkit, hogy csak hőkezelt termékeket fogyasszon. Marián Solty, a Szlovák Tejipari Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy a nagy szlovák tejfeldolgozó üzemekben a tejet legalább 72 Celsius-fokon pasztörizálják, ami minden kórokozót elpusztít.

A tejágazat további fertőzések esetén jelentős veszélybe kerülhet, hiszen Szlovákiában jelenleg 13 ezer szarvasmarhatartó gazdaság működik, amelyek szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. Egyes farmokon az alkalmazottaknak a telepen kell maradniuk, hogy minimalizálják a fertőzés kockázatát

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: Ursula von der Leyen az önigazolás részeként „ünnepelte” a magyar választási eredményeket évértékelő beszédében

Elemző: Ursula von der Leyen az önigazolás részeként „ünnepelte” a magyar választási eredményeket évértékelő beszédében

Az Európai Unió egyszerre akar biztonságosabb, versenyképesebb és ellenállóbb lenni – a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa-tanulmányok Tanszékének mesteroktatója így írta le az InfoRádióban Ursula von der Leyen évértékelő beszédét. Zalai Csaba szerint az Európai Bizottság elnöke néhány esetben meglepő bejelentéseket, illetve gesztusokat is tett.

Navracsics Tibor az Arénában: akár Orbán Viktor is beléphet a Polgári Demokraták közé

A Polgári Demokraták egy pártpolitikai dimenzión túlmutató kezdeményezés, amely egy kulturált, polgári Magyarország megteremtését tűzte ki célul – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a mozgalom egyik életre hívója. Navracsics Tibor fideszes politikus arról is beszélt, hogy nincs napirenden a párttá alakulás, a szervezet jelenleg az egyesületi működésre való áttérésre készül.
inforadio
ARÉNA
2026.09.17. csütörtök, 18:00
Tanács Zoltán
tudományos és technológiai miniszter
Tisza-kormány: eltörlik a kamarai tagdíjat, gyökeres változások jönnek az egészségügyben

Tisza-kormány: eltörlik a kamarai tagdíjat, gyökeres változások jönnek az egészségügyben

A kormány eltörli a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának kötelezően fizetendő évi 5000 forintos kamarai hozzájárulást. Új igazgatóság és felügyelőbizottság állt fel a MÁV-csoportnál a Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter által júliusban elindított személycserék után. Az OKFŐ új vezetése kisebb bürokráciát és nagyobb intézményi önállóságot ígér a kórházaknak, és az eddigi szigorú központosítás enyhítését jelentette be. Szeptember 19-én, a Kulturális Örökség Napjain megnyitják a látogatók előtt a Pénzügyminisztérium József nádor téri épületét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×