Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Pixabay

Nagy panamai biznisz: nekiment a kikötők eladásának a kínai államvezetés

Kína kemény szavakkal kommentálta, hogy egy hongkongi vállalat belement abba, hogy egy amerikai cégnek adja el a Panama-csatorna mentén fekvő kikötőket. Donald Trump amerikai elnök korábban azt mondta: visszaszerzi a csatornát.

"Hatalmas aggodalmat keltett a kínai népben, felmerül a kérdés, hogy az ügylet kárt okoz-e Kínának és nem a gonoszt segíti-e" – így kommentálta egy kínai lap, hogy a hongkongi CK Hutchinson Holdings eladja a két, Panama-csatorna melletti kikötőjét az amerikai BlackRock befektetőcég által vezetett csoportnak. A Hongkongban megjelenő, de kínai állami tulajdonban lévő Ta Kung Pao című újság kommentárja azért számít legalább félhivatalosnak, mert azt megosztotta a kormány hongkongi és makaói ügyekkel foglalkozó hivatala.

"Miért adnak át annyi fontos kikötőt a rosszindulatú amerikai erőknek? Miféle politikai kalkulációt rejt az úgynevezett »kereskedelmi viselkedés«? Az igazi vállalkozók soha nem profitéhes hidegvérűek, hanem szenvedélyes hazafiak" – olvasható a lapban, amely általában támogatja a kínai vezetés irányvonalát; erről a Bloomberg számolt be.

A cikk megjelenése után 6,4 százalékkal estek a Hutchinson-részvények, ami a vállalat számára a lenagyobb tőzsdei zuhanás volt 2020 óta.

A Hutchinson–BlackRock üzlet valójában nem csak Panamáról szól. A hongkongi milliárdos, Li Ka-sing által alapított cég külföldi kikötői nagy részét adja el a korábbi demokrata kötődései miatt fekete bárány, de a Panama-ügylet miatt republikánus körökben lassan rehabilitált BlackRocknak.

Donald Trump amerikai elnök korábban arra utalt, hogy akár katonai erővel is visszaszerzi az ellenőrzést a Panama-csatorna felett, amely szerinte nem semleges, hanem Kína érdekeit szolgálja.

Azzal, hogy a Hutchinson 19 milliárd dollárért 23 országban 43 kikötőjét adja át a BlackRocknak, úgy tűnik, kihúzta a gyufát Pekingben. Mivel az üzlet nem érinti a hazai kikötőket, a kínai vezetés elméletileg nem tud beleszólni, de az egyre dühösebb kommentárok arra utalnak, hogy valamit lépni fog.

Az említett kínai cikk a patrióta üzletemberek követendő példájának állítja be Ren Csengvejt, az európai parlamenti vesztegetési botrányba keveredett Huawei alapítóját:

"Az amerikai erőszakoskodás közepette, csak a haza melletti kemény kiállás és a méltóság megőrzése védi meg a hazát".

Viszont akik az ellenkezőjét teszik, "egy darabig sok pénzt keresnek, de nem lesz jövőjük és magukon viselik majd a történelem bélyegét" – áll még a kommentárban.

A kínai kormány korábban közölte, hogy nem reagál "a kereskedelmi ügyletre", de most a médiát felhasználva ment neki a hongkongi eladónak. A Kínai Kommunista Párthoz közeli lap szerint ha létrejön a panamai ügylet, akkor "a kínai tengeri szállítást és kereskedelemet az Egyesült Államok fogja szabályozni".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×