Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Parliament building in Bratislava, Slovak republic.
Nyitókép: Vrabelpeter1/Getty Images

Lehetséges, hogy átalakítják a szlovák kormányt

Egyre több szó esik Szlovákiában a kormány átalakításáról. A koalíciós pártokban kialakult belviszályok és képviselővesztés megnehezítik a kormányzást. A miniszterek eddigi nyilatkozatai alapján úgy tűnt, hogy a nézeteltéréseket a hét végéig sikerül rendezni. Robert Fico miniszterelnök legutóbbi közleménye azonban ennél keményebb hangvételű volt.

"A kormánypártok közvetlenül és közvetve is intenzíven tárgyalnak a Hlasban és a Szlovák Nemzeti Pártban előállt válság végleges megoldásáról, mivel a két párt jelenleg nem tudja szavatolni a kormánytöbbséget, a frakciójukból való távozások miatt" – tájékoztatott a kormányfő, hozzátéve, hogy február 17-ig, hétfőig meg kell egyeznie a Hlasnak és a Szlovák Nemzeti Pártnak a kormánytöbbség visszaállításának ügyében.

Ha addig nem állapodnak meg a frakciójukat elhagyó képviselőkkel, el kell fogadniuk, hogy aznap Robert Fico kormányfő, a legerősebb kormánypárt, a Smer elnöke beterjeszti az államfőnek a kormány átalakítását.

A miniszterelnök a közösségi oldalán kijelentette, a kormánykoalíciónak azonnal folytatnia kell a kormányprogram végrehajtását. A két kisebb koalíciós párt időt kért Robert Ficótól, hétfőig szeretnék előterjeszteni megoldási javaslatukat a biztos kormánytöbbség visszaállítására.

A kormánykoalíció 79 parlamenti képviselővel kezdte a ciklust. A Szlovák Nemzeti Párt parlamenti frakciójából tavaly három képviselő kilépett, a Hlas pedig idén veszített ugyancsak három képviselőt. A parlamenti erőviszonyok megváltozása miatt a Fico-kormány több minisztere elképzelhetőnek nevezte a kormány átalakítását.

Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter, a Hlas elnöke jelezte, kész tárgyalni a kormány lehetséges átalakításáról. Szerinte az ország nem előrehozott választást érdemel.

"Örülök, hogy fél év után, amíg nem volt betartva a koalíciós szerződés, a kormányfő hozzálátott a helyzet megoldásához"

– mondta Šutaj Eštok. Emlékeztetett, azért léptek be ebbe a kormányba, hogy az emberekért dolgozzanak, és nem azért, hogy a pozíciókkal legyenek elfoglalva. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy a Hlas is felelős a helyzetért, mivel olyan képviselőik is voltak, akiknek az ambíciói eltértek a párt választási céljaitól. Peter Kmec helyreállítási tervért felelős miniszter megerősítette, minisztercserékről is tárgyalnak és lesznek változások.

Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke keményebb hangot ütött meg. A miniszterelnöknek címzett nyílt levelében úgy fogalmazott, ahogyan Robert Fico meg akarja oldani a koalíciós válságot, az a koalíciós szerződés durva megsértése.

Andrej Danko megüzente a kormányfőnek, hogy az anyapártok beleegyezése nélkül nem válthat le minisztereket.

Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás párt elnöke, Branislav Gröhling szerint Szlovákiában a politikai és társadalmi helyzet egyetlen megoldása az előrehozott parlamenti választások, nem pedig a kormány átalakítása vagy egy szakértői kormány létrehozása. "Elvesztették a többséget a parlamentben, és nem tudnak érvényt szerezni az egyes törvényjavaslatoknak. A bizalom a koalíciós partnerek között abszolút minimális" – jelentette ki az ellenzéki liberális párt elnöke, aki szerint a polgárok belefáradtak az aktuális koalíció kormányzásába.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×