Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség felvételén Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára integet a páncélvonata ajtajában, amint a szerelvény útnak indul Phenjanból 2023. szeptember 10-én. Az orosz elnöki hivatal sajtószolgálata szerint Kim Dzsong Un a napokban hivatalos látogatást tesz Oroszországban.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Elemzők szerint beszédes, hogy katonai illetékesek is Oroszországba utaztak Kim Dzsong Unnal

Megérkezett Oroszországba Kim Dzsong Un észak-koreai vezető páncélvonata. A sztálinista módon irányított ország első embere Putyin orosz elnökkel tárgyal Vlagyivosztokban, több kommentátor szerint is arról, hogyan tudná fegyverekkel segíteni Moszkva ukrajnai invázióját.

Az orosz médiában megjelentek az első felvételek Kim Dzsong Un zöld páncélvonatáról, amely orosz területre érkezett.

A videón az látható, amint a páncélozott vagonok Észak-Koreából a Primorszkij kraj – a távolkeleti régió – területére érkeznek, a kocsikat azonban az Orosz Államvasútak mozdonyai húzták.

A házigazda, Vlagyimir Putyin orosz elnök közben már Vlagyivosztokba, a találkozó helyszínére érkezett, amely 200 kilométerre fekszik az észak-koreai határtól.

Ez Kim első külföldi útja az utóbbi négy évben, és 2019-ben is Putyinnal találkozott.

Az Egyesült Államok szerint Moszkva azt akarja elérni, hogy Észak-Korea fegyvereket adjon el neki az ukrajnai háborúhoz, míg Phenjan élelmiszersegélyt és esetleg az országot nemzetközi páriává tévő atomprogramját és rakétatesztjeit segítő orosz hozzájárulásra pályázik.

Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője megerősítette, hogy a tárgyalásokon részt vesz majd Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is, de két ország miniszterei külön nem tanácskoznak.

Peszkov maga nem akart a találkozók helyszínéről beszélni és talányosan csak annyit mondott, hogy Kim és Putyin „a napokban” ülnek össze.

Az Egyesült Államok szoros figyelemmel kíséri Kim útját, amit a nyugati média szerint az amerikai szolgálatok próbáltak megelőzni. Az orosz sajtó korábban idézte Rebekah Koffler – egyébként orosz származású – volt CIA elemzőt, aki azt mondta, hogy a szorosabb orosz-észak koreai viszonynak „komoly nemzetbiztonsági hatásai lesznek az Egyesült Államokra”.

Kimmel együtt vezető észak-koreai katonai illetékesek is utaztak, ami kommentátorok szerint arra utal, hogy a felek fontolgatnak egy fegyverüzletet. Azt viszont kétségbe vonják, hogy Phenjan fegyverei – amelyek nagy része még szovjet tervezésű – jelentősen az oroszok javára billenthetik a mérleget Ukrajnában. Emellett

az ország fegyvergyártási kapacitása korlátozott, így korlátozott számú eszközt tud csak átadni, ha egyáltalán átad.

Ugyanakkor Észak-Koreának az élelmiszertől kezdve a gyógyszereken át sok létfontosságú cikkre szüksége van, mivel ezekből hatalmas hiány alakult ki az országban.

A New York Times közben korábban arról spekulált, hogy Putyin esetleg elviheti Kimet Oroszország távolkeleti, Vosztocsnij űrközpontjába. Ez azonban 1500 kilométerre északra fekszik Vlagyivosztoktól. Kérdés, hogy miként közelíthető meg, mivel a biztonsága miatt különösen aggódó észak-koreai vezető vonaton szeret utazni, viszont ez a távolság már jelentős.

Címlapról ajánljuk
Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Nem vicc, azonnal „lőni” kell, ha ilyen veszedelmes új kabócát látunk

Pöttyös lámpahordó-kabócát azonosított Magyarországon a Nébih. A károsító komoly növény-egészségügyi kockázatot jelenthet a szőlőültetvényekre, valamint a különféle gyümölcs- és erdei fákra. A lakossági bejelentéseknek kiemelt szerepük van a károsítók mielőbbi észlelésében, ezt jól mutatja, hogy az első hazai előfordulást is egy ilyen bejelentés alapján sikerült azonosítani. Már a gyanú jelentése is fontos lehet Bogya Sándor, a Nébih növény-egészségügyi osztályvezetője szerint, aki az InfoRádióban beszélt a részletekről.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Sorsdöntő összefogásról döntöttek az izraeli ellenzéki pártok

Izraelben négy ellenzéki párt – köztük a Van Jövő, az Egyenesen, az Együtt, a Demokraták és az Izrael a Hazánk – együttműködési megállapodást kötött "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt. A pártvezetők Jaír Lapid otthonában egyeztettek, és megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást a kampányban, összehangolják lépéseiket, a közös miniszterelnök-jelöltről pedig csak a választások után döntenek. Három munkacsoportot hoznak létre a szavazómozgósítás, a kormányprogram kidolgozása és a közös kommunikáció érdekében. Naftali Bennett szerint a tömb 63 mandátumos többséget szerezhet a 120 fős kneszetben, míg Netanjahu miniszterelnök és koalíciós partnerei már támadják az új szövetséget.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×