Infostart.hu
eur:
379.66
usd:
321.68
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Robert Fico/Facebook

Az olajembargóról is beszélt a pozsonyi parlamentben az ukrán elnök

Különbözőképpen értékelték a szlovák politikusok Volodimir Zelenszkij beszédét, melyet a pozsonyi parlament képviselőihez intézett. Az ukrán elnök köszönetet mondott Szlovákiának az eddigi segítségnyújtásért, és további fegyvereket kért, valamint az Oroszország elleni szankciók jóváhagyását. Eduard Heger szlovák kormányfő Zelenszkij beszédére reagálva elmondta, Szlovákia továbbra is megtesz minden tőle telhetőt azért, hogy Ukrajna győztesként kerüljön ki a háborúból. Robert Fico, az ellenzék vezére ezzel szemben úgy fogalmazott, „a szlovákok nem Zelenszkij szolgái”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök köszönetet mondott Szlovákiának a szolidaritásért és az Ukrajnának nyújtott segítségért. Hangsúlyozta, hogy országa nagyra értékeli Szlovákia támogatását. „Az ukránok sosem felejtik el, hogy Szlovákiától megkapták azt, amire valóban szükségük volt, és az országnak megvan a lehetősége arra, hogy továbbra is segítsen” – fogalmazott Zelenszkij a pozsonyi parlamentben videókonferencia keretében elmondott beszédében. „Az első és legfontosabb eszköz, amellyel legyőzhetjük az oroszokat, a fegyver. Repülőgépekre és helikopterekre gondolok” – tette hozzá az ukrán elnök.

Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter megerősítette, hogy folynak a tárgyalások a további fegyveres segítségnyújtásról. „Tárgyalunk a Zuzana nevű tarackágyúkról. Ebben az esetben az egyeztetések valóban a végéhez közelednek. Elkezdtük továbbá a megrongálódott haditechnika megjavítását” – tájékoztatott a védelmi miniszter. Zuzana Čaputová államfő hasonló hangnemben nyilatkozott, és azt mondta, Szlovákia továbbra is segíteni fogja Ukrajnát, legyen szó humanitárius vagy katonai segítségről, illetve európai uniós tagságának támogatásáról.

Az ukrán elnök az orosz olajembargóról is beszélt. Közölte, hogy megérti, milyen nehéz helyzetben van Szlovákia, mert tudja, mennyire függ az orosz kőolajtól. Ugyanakkor bízik benne, hogy az uniós tagállamok mihamarabb lecsatlakoznak az Oroszországból érkező nyersanyagokról. Peter Pellegrini volt szlovák kormányfő erre így reagált:

„Remélem, hogy abbahagyja annak az őrültségnek a szajkózását, hogy azonnal álljunk le a kőolaj és a földgáz behozatalával”.

A parlamenti ülésterem nem volt teljesen tele az ukrán elnök beszéde alatt. Robert Fico, az ellenzék vezére, a Smer párt elnöke előre jelezte, nem lesz bent a teremben a videóhíváskor, mert nem hajlandó meghallgatni egy olyan embert, aki sérti Szlovákia érdekeit. „Ha mi kormányoznánk, nem küldenénk fegyvereket Ukrajnának, mert mindent meg kell tenni a békés rendezés érdekében, nem pedig a háború meghosszabbításáért. Szlovákiának ehhez a háborúhoz, melyet Ukrajna az Egyesült Államok érdekében folytat, nincs semmi köze. Zelenszkij elnök úr azt kéri tőlünk, hogy fogadjuk el az olajbehozatalra vonatkozó szankciókat, mert ha nem fogadunk szót, akkor Ukrajna zárja el nekünk a csapokat.

Elnök úr, mi nem vagyunk az önök szolgái”

– üzente Zelenszkijnek Robert Fico.

A szlovák törvényhozás az ukrán elnök bejelentkezését követően megszavazta azt a határozatot, amely elítéli az Orosz Föderáció, továbbá Vlagyimir Putyin orosz elnök és az orosz hadsereg, valamint a hadseregparancsnokok által elkövetett ukrajnai cselekményeket. A határozat minden ok nélküli katonai agressziónak nevezi az Ukrajna elleni háborút, amely során emberiesség elleni bűntetteket és háborús bűncselekményeket követnek el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×