Infostart.hu
eur:
379.77
usd:
322.37
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Donald Trump volt amerikai elnök beszél az amerikai konzervatív aktivisták és kongresszusi politikusok szövetségének (CPAC)  háromnapos konferenciájának utolsó napján a floridai Orlandóban 2021. február 28-án.
Nyitókép: MTI/AP/John Raoux

Donald Trump: hiányoztam már?

Visszatér-e Donald Trump? A volt elnök, távozása után először jelent meg a nyilvánosság előtt vasárnap egy republikánus nagygyűlésen. Új pártot nem akar alapítani, viszont arra utalt, hogy ő akar a republikánusok vezére lenni.

Tarkba-barka ruhákba öltözve és diszkó zenére táncolva várták a hívek, és Donald Trump nem maradt adós a show-val, sőt feltűnt egy aranyozott Trump-szobor is.

„Hiányoztam már? – kérdezte. Később pedig hozzátette:

„Ki tudja, lehet, hogy úgy döntök, harmadszorra is ringbe szállok”

– mondta az ujjongó tömegnek a 45. elnök – aki ellen távozása után szenátusi vádeljárást folytattak le a Kongresszus januári ostroma miatt.

A volt elnök megismételte azt az állítását, hogy a demokraták csalása miatt vesztette el a novemberi elnökválasztásokat – ez volt az a narratíva, aminek hatására sok híve behatólt a washingtoni Capitolium épületébe. A zavargásokban 5 ember meghalt.

A Konzervatív Akció Konferencia (CPAC) nevű republikánus szervezet a floridai Orlandóban – a Disneyworld otthonában – rendezte meg nagygyűlését, és az eseményt nyugodtan lehetett volna Trumpworldnek nevezni. A rendezvényen többségben voltak a Trump-hívők, felszólalt például a mindig lojális Ted Cruz texasi szenátor és Trump fia, ifjabb Donald Trump.

A volt elnök arra utalt, hogy meg akarja erősíteni dominanciáját a Republikánus Párton belül, mert közölte:

nem érdekli az ötlet, hogy új pártot alapítson.

Beszédének nagy részét pedig arra használta fel, hogy keményen nekimenjen utódjának, Joe Bidennek.

Bident közben saját Demokrata Pártja balszárnya és többtucat civilszervezet is élesen bírálja, mert felháborította őket, hogy felújította Trump politikáját, amelynek részként gyűjtőközpontokba zárják az illegális migráns gyerekeket. A kampány idején még „humánus hozzáállást” ígért a migráció ügyében. Az elmúlt hetekben azonban többezer, felnőtt nélkül érkező közép-amerikai gyerek jutott el az amerikai határra és őket különböző menhelyekre viszik.

Most Trump is odaszúrt az új elnöknek:

„Tudtuk, hogy rossz lesz a Biden-kormányzat, de hogy ennyire rossz lesz, azt nem képzeltük... az energiáról beszélt... gondoltam, ez a fickó tudhat valamit az energiáról, de ő szélmalmokat akar” – utalt az új elnök környezetvédelmi törekvéseire. Ha a szélenergiára hagyatkoznak, akkor nem lesz elég áram, hogy őt nézzék a tévében, jegyezte még meg.

Aztán azzal folytatta, hogy „ki tudja, talán úgy döntök, hogy harmadszorra is legyőzöm őket” – ezzel egyszerre utalt arra, hogy 2024-ben indulhat az elnökségért, továbbá, hogy szerinte a mostani elnökválasztást is ő nyerte meg.

A valóságshow-ja miatt a tévészereplésben rutinos Trump a tudósítók szerint elért az eredeti szövegtől és időt szakított arra, hogy nekimenjen a demokrata-kormányzatnak a bevándorlás, a párizsi klímaegyezményhez való visszatérés és Kína-politika kérdésében.

Az ex-elnök elismerte azt is: gyakran használt kifejezést a trumpizmus. „Ezt nem én találtam ki” – mondta, majd beszéde után látványosan megcsókolta az amerikai zászlót.

Orlando, 2021. március 1.
Donald Trump volt amerikai elnök megcsókolja az amerikai zászlót az amerikai konzervatív aktivisták és kongresszusi politikusok szövetségének (CPAC)  háromnapos konferenciájának utolsó napján a floridai Orlandóban 2021. február 28-án.
MTI/AP/John Raoux
Orlando, 2021. március 1. Donald Trump volt amerikai elnök megcsókolja az amerikai zászlót az amerikai konzervatív aktivisták és kongresszusi politikusok szövetségének (CPAC) háromnapos konferenciájának utolsó napján a floridai Orlandóban 2021. február 28-án. MTI/AP/John Raoux
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×