Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.11
bux:
144691.69
2026. november 3. kedd Győző
Frankfurt, 2018. január 29.2017. augusztus 2-án Frankfurtban készített kép egy dízel Volkswagen kipufogóiról. Német újságok 2018. január 28-i beszámolói szerint a Volkswagen, a Daimler és a BMW által alapított és időközben már megszűnt, a szállítási szektor környezeti és egészségügyi helyzetével foglalkozó európai kutatócsoport (EUGT) megbízásából az aacheni Egyetemi Kórház egyik intézete 25 emberen tanulmányozta a dízel üzemanyag füstjében lévő egyik gáz, a nitrogén-dioxid (NO2) hatását. (MTI/AP/Michael Probst)
Nyitókép: Michael Probst

Újabb német városban korlátozzák a dízelautókat

Rajna-Pfalz német tartomány közigazgatási bírósága úgy döntött, hogy jövő év szeptemberétől ki kell tiltani Mainzból az euro 5-ös vagy ennél régebbi dízel-motorral hajtott gépjárműveket, ha addig nem sikerül a város levegőjének nitrogén-dioxid tartalmát köbméterenként 40 mikrogramm alá szorítani. Ezt a szintet ugyan már 2010-ben célul tűzték ki, de eddig – főleg a dízelbotrány kihatásaként – még nem sikerült megvalósítani. Mainz immár a hatodik német város, ahol hamarosan betiltják a régebbi gyártmányú dízelautók forgalmát.

Eddig Aachenben, Berlinben, Düsseldorfban, Frankfurtban, valamint Stuttgartban rendelte el a közigazgatási bíróság a dízelüzemeltetésű gépkocsik kitiltását a városközpontokból jövő ősztől. Most beállt a sorba Rajna-Pfalz tartomány fővárosa, Mainz is.

A döntés egyelőre az euro 5-ös, illetve ennél régebbi dízeltípusokra vonatkozik, de a mind nagyobb népszerűségnek örvendő Zöldpárt több vezetője is úgy vélte, hogy

a légszennyeződés eredményes csökkentése érdekében minden dízelmotorral működő autót száműzni kell a városokból.

Ezért küzd a Német Környezetvédelmi Társaság is, amelynek keresetét most Mainzban is jóváhagyta a közigazgatási bíróság, azzal a feltétellel, hogy a tiltó intézkedés csak akkor lép életbe, ha a város légterének nitrogén-dioxid tartalma továbbra is meghaladja a köbméterenként 40 mikrogrammban megállapított határértéket.

A döntést követően a Környezetvédelmi Társaság elnöke úgy vélte, hogy a bíróság véleménye is elégtelennek tartja a berlini kormány dízelpolitikáját, amely nem lép fel kellő eréllyel a gépkocsigyárakkal szemben a dízelbotrányból fakadó súlyos visszásságok tényleges leküzdésére. Holott köztudott, hogy a német autógyárak rekordeladásokat produkálnak, ennek ellenére részvényeik értéke mélyponton van.

Ezzel függ össze, hogy a stuttgarti tartományi bíróság polgári tanácsa helyt adott a Volkswagen dízelbotrányával kapcsolatban a társaság főrészvényese, a Porsche SE befektető társaság ellen benyújtott kártérítési keresetnek a stuttgarti tartományi bíróság polgári tanácsa. Az indoklás szerint

a befektető társaság nem tett eleget a dízelbotránnyal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének, így a részvényesek komoly anyagi kárt szenvedtek,

miután 2015 őszén az Egyesült Államokban milliárdos büntetést szabtak ki a Volkswagenre, mert kiderült, hogy meghamisította a dízelmeghajtású autóinak károsanyag-kibocsátási adatait. A Porsche befektetési társaság 52 százalékos részesedéssel rendelkezik a Volkswagen-konszernben, és nyeresége kizárólag az autógyár teljesítményétől függ. A Porsche sportkocsigyár pedig teljes egészében a Volkswagen tulajdonát képezi. A stuttgarti tartományi bíróság polgári tanácsának egyelőre nem jogerős döntése az első eset, hogy a dízelbotrányban érintett részvényeseknek kártérítést ítéltek meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×