Infostart.hu
eur:
361.79
usd:
311.73
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Hong Kong, 2017. január 25.Howard, Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezetőnek, a kommunista Koreai Munkapárt elnökének (b) és Dennis, Donald Trump amerikai elnöknek a hasonmásai egy video forgatása közben a hongkongi amerikai konzulátus épületénél 2017. január 25-én. (MTI/EPA)
Nyitókép: -------------------

Trump szerint is összejöhet a csúcs Kimmel

Amerikai képviselők érkeztek Észak-Koreába, ami arra utal, hogy folytatódik a bizonytalan kimenetelű észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó előkészítése. A közvetlen tárgyalásokat a múlt héten Trump amerikai elnök mondta le, Phenjan ellenséges megjegyzéseire utalva. Úgy tűnik azonban, hogy mindkét állam vezetője szeretné megtartani a találkozót.

Vasárnap amerikai illetékesek érkeztek Észak-Koreába, ami annak a jele, hogy mégis lehetőség, hogy megtartsák Kim Dzsong Un északi diktátor és Donald Trump amerikai elnök személyes találkozóját.

A június 12-ére Szingapúrba tervezett csúcsot először történelmi eseményként harangozták be, majd a felek által megfogalmazott bírálatok nyomán Trump egy hosszú levélben fejtette ki, hogy legnagyobb sajnálatára felmondja a találkozót.

Vasárnap viszont ismét arról beszélt, hogy szerinte még mindig megtarthatják a csúcsot.

Közben a közvetítő szerepét magára vállaló dél-koreai elnök, Mún Dzsae-in találkozott Kimmel és azt mondta:

„az északi vezető elkötelezte magát a Koreai-félsziget teljes atomfegyver-mentesítése mellett”.

Mivel ennek a kifejezésnek az értelmezése a legfőbb vitás pont a felek között, egyes elemzők szerint a Trump-Kim-csúcs – ha megtartják – lehet, hogy csak médiaesemény és nem egy történelmi lehetőség lesz a béke és biztonság megerősítésére.

Az amerikai és dél-koreai média szerint az Egyesült Államok volt szöuli nagykövetét küldték Phenjanba, hogy ott az északiak külügyminiszter-helyettesével tárgyaljon. Elkísérte őt a Nemzetbiztonsági Tanács egyik Korea-szakértője is.

Mint a közvetítő déli elnök elmondta:

az északiak azt szeretnék hallani Washingtontól, hogy az garantálja biztonságukat, azaz, hogy nem akar rezsimváltást és feladja az ellenséges hozzáállást.

Az amerikai szakértők egy része viszont abban kételkedik, hogy Phenjan valóban hajlandó lesz feladni atomfegyvereit. „A válasz sajnos az, hogy nem” – mondta Victor Cha, a Nemzetbiztonsági Tanács volt tagja, aki Trump szöuli nagykövetjelöltje is volt, egészen addig, amíg össze nem különböztek.

A csúcsot korábban lemondó Trump a hétvégén azzal lepte meg a világot, hogy a Fehér Házban közölte: „szépen halad a csúcs előkészítése. A dátum továbbra is június 12-e, Szingapúrban. Ez nem változott”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×