Infostart.hu
eur:
386.1
usd:
331.51
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Tevehajcsárok miatt robbant ki a botrány Németországban

Tevehajcsárok miatt robbant ki a botrány Németországban

Az Alternatíva Németország számára jobboldali párt egyik vezetője a törököket egyszerűen tevehajcsároknak nevezte. A kijelentés országos felháborodást váltott ki, és a török szervezetek vezetője jogi lépéseket helyezett kilátásba az AfD politikusa ellen.

Berlinben a kancellár a török miniszterelnökkel folytatott tanácskozását követő sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Németország készen áll a vitatott ügyek megtárgyalására és az Ankarához fűződő kapcsolatok javítására. A viszonyt a kölcsönös érdekek és ahol csak lehet, a közös értékek alapján kell továbbfejleszteni – mondta Angela Merkel.

A szászországi Nenntmannsdorfban rendezett hamvazószerdai tömeggyűlésen éppen a közös értékek létezését vonta kétségbe az AfD egyik politikusa. André Poggenburg, a jobboldali Alternatíva Németország számára elnevezésű párt szász-anhalti tartományi vezetője több száz ember előtt mondott beszédében

a törököket sommásan tevehajcsároknak és bazári kereskedőknek nevezte,

akik legjobban tennék, ha szednék sátorfájukat, és visszatérnének a Boszporuszon túlra, ahonnan jöttek. Poggenburg kijelentése általános megütközést keltett. Frank Walter Steinmeier államfő azt mondta, sajnálatos módon akadnak olyan politikusok, akik felszólalásaikban annyira elragadtatják magukat, hogy a legotrombább szólamoktól sem riadnak vissza és a gyűlöletkeltést stratégiaként használják.

Heiko Maas, a még hivatalban lévö kormány igazságügyminisztere hangsúlyozta, hogy

aki az embereket származásuk vagy nemzetiségi hovatartozásuk alapján osztályozza, az rasszista.

Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke, Reiner Haseloff úgy véli, hogy Poggenburg kijelentése jól példázza az AfD igazi arcát, ugyanis gyűlöletet kelt Németországban, és kizárja magát a demokratikus politikai vitákból. Az ellenzéki Zöldpárt parlamenti frakcióvezetője, Katrin Göring-Eckhard pedig leszögezte, hogy a szólásszabadság nem jelenthet bujtogatást a gyűlöletre.

A német földön élő törökök csúcsszervezete felháborodással nyilatkozott a jobboldali párt tartományi vezetőjének kijelentéseiről, és

jogi lépésekre készül André Poggenburg ellen.

Az AfD-politikus időközben azzal védekezett, hogy a hamvazószerdán mondott beszédét politikai szatírának szánta, és ennek keretében használt kiélezett jelzőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×