eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Az Apple székház legalább akkora csúcstechnológia, mint az iPhone

Az Apple székház legalább akkora csúcstechnológia, mint az iPhone

Miközben a hívek az új iPhone-ok bemutatójára figyeltek, a sajtó és a külvilág első ízben nyert bepillantást az Apple cég épülő új székházába. A futurisztikus és csúcstechnológiát felvonultató gyűrű többezer dolgozó otthona lesz majd, amikor elkészül.

Tim Cook és embereinek telefonbemutatóját milliók követték figyelemmel, de miközben felmerült a kérdés, hogy nem perverz dolog-e 1000 dollárt kérni az iPhone X-ért, a másik nagy sztori a helyszín volt.

A technológiai cégektől megszokott fontoskodás és pátosz az Apple-t is körülveszi, így új központját vagy inkább zászlóshajóját a korábban egyetemi városokat jelentő Campus szóval írják le. Maga a vállalat ugyanakkor az Apple Park kifejezést használja.

Azt ugyanakkor nehéz elvitatni, hogy egy valóban különleges és lenyűgöző épületről van szó.

Az Apple székház legalább akkora csúcstechnológia, mint az iPhone

Míg a katonai hatalmat jelképező washingtoni Pentagon egy gigantikus, ötszög, közepén szabad térrel, addig a technológiai hatalomnak a kaliforniai Cupertinoban befejezésre váró jelképe egy hatalmas gyűrű, közepén ligetekkel és parkkal.

Az Apple székház legalább akkora csúcstechnológia, mint az iPhone

A Szilikon-völgy köznyelve formájára utalva Űrhajó Campusnak nevezi, amire rá is szolgál, mert ez a világ egyik olyan épülete, amelyet csúcstechnológiával tömtek meg.

A ötmilliárd dolláros építményt 100 százalékban megújuló energia szolgálja ki és a világ egyik legnagyobb napelemtelepe található itt.

A hivatalos átadás után 14 ezer ember munkahelye lesz. Steve Wozniak, a cég társalapítója „hihetetlenül szépségesnek” írta le és azt mondta: az Űrhajó kifejezi az Apple-t sikerre vivő Steve Jobsnak a dizájnról vallott nézeteit, azt, hogy mennyire fontos a szépség és az egyszerűség.

Az épület közepén és körülötte is parkok találhatók – ez is főhajtás Jobs előtt, aki szeretett hosszú séták során meditálni elképzeléseiről.

A komplexum része egy fákkal beültetett domb és a Steve Jobs Teátrum, a főhadiszállás látogatóközpontja. Itt persze megtalálható egy Apple-áruház is, arra az esetre ha a grandiózus látvány által megihletett látogatók szeretnének néhány szuvenírt venni – mondjuk egy iPadet vagy egy laptopot.

Az Apple székház legalább akkora csúcstechnológia, mint az iPhone

A teátrum emellett kávézó és „kiterjesztett valóság” központ – ezt a technológiát is beépítették az új iPhone-okba, amely becslések szerint közel 30 százalékkal növelheti a cég profitját.

A kiterjesztett valóság lényege, hogy a néző való világbeli fizikai látóterében digitális információkat jelenít meg.

A cég ebből úgy csinálhat pénzt, hogy jutalékot von le az Apple áruházban az eszközeire kiterjesztett valóságot használó alkalmazásokat írt fejlesztőktől.

Visszatérve a Campushoz, a Steve Jobs központban megépítették az új székház aluminium-makettjét, amelyet épp ilyen kiterjesztett valóság alkalmazással lehet bebarangolni, tetszés szerint napkeltét vagy napnyugtát megjelenítve.

Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×