eur:
393.81
usd:
365.72
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Merkel segít Rómának

Merkel segít Rómának

A német kancellár támogatásáról biztosította az olasz kormányfőt a Földközi - tengeren át érkező menekült-áradat kezelésében. Bejelentette azt, hogy Berlin a jövőben 500 helyett, havonta 750 migráns beutazását fogja engedélyezni Olaszország felől.

A kancellár telefonon tanácskozott az olasz miniszterelnökkel, akinek széleskörű támogatást ígért a Földközi-tengeren át tömegesen érkező migránsok elhelyezésében. Angela Merkel közölte Paolo Gentilonival, hogy az eddigi 500 helyett, Németország már a jövő hónaptól 750 olyan migránst fog befogadni, akik Líbia felől a tengeren érkeztek Olaszországba.

A kancellár nyilatkozata közvetve kapcsolatban áll az Európai Unió korábbi azon döntésével, amelynek értelmében a menekülteket kvóták alapján akarják szétosztani a tagállamok között.

Merkel anyagi segítséget is felajánlott Gentiloninak a menekültáradattal kapcsolatos terhek viselésében.

Mint a berlini kormány szóvivője elmondta, a szolidaritás megnyilvánulásának gyakorlati kivitelezése attól is függ, hogy a római hatóságok miként tudnak megbirkózni tömegesen érkező, zömében afrikai migránsok adatfelvételével, illetve a németországi továbbutazásukkal kapcsolatos bürokráciával. Ehhez ugyanis szükséges a tranzitország, Ausztria együttműködése is. Bécsben eddig inkább óvintézkedéseket hoztak annak megakadályozására, hogy Olaszország felől újabb menekültek lépjék át az osztrák határt.

Az olasz kormányfővel folytatott megbeszélésen a német kancellár üdvözölte a francia államfő közvetítésével létrejött megállapodást a líbiai miniszterelnök és a felkelők vezére között. Angela Merkel úgy vélte, hogy a menekültkérdés megoldásában kulcsszerepet játszhat egy nemzeti egységkormány létrejötte Líbiában és ezzel kapcsolatban úgy vélte, hogy

az Európai Unió helyesen jár el, ha közreműködik Líbia tengerparti településeinek anyagi támogatásában, mert kifoghatja a szelet az embercsempészek vitorlájából.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Külső segítséggel pörgetnék fel az ukrán fegyvergyártást, Oroszország elleni háborúhoz fegyverkezik a NATO-tagállam – Háborús híreink pénteken

Kijevnek több fegyverre van szükség, Lengyelország és Ukrajna ezért azt tervezi, hogy közös fegyvergyártó vállalatokat létesítenek a két ország területén - jelentette be Denisz Smihal ukrán kormányfő csütörtökön Varsóban, a lengyel hivatali partnerével közös sajtóértekezleten. Martin Herem, az észt fegyveres erők főparancsnoka bejelentette, országának két év alatt meg kell kétszereznie a védelemre fordított összegeket, hogy elegendő lőszert halmozhasson fel ahhoz, hogy döntő vereséget mérjen egy orosz inváziós erőre – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×