Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.65
bux:
121753.07
2026. január 16. péntek Gusztáv

A roma kormánybiztos lett a Híd új alelnöke

Két év után tartott újra közgyűlést a szlovák kormány egyetlen magyar érdekeket is képviselő pártja, a Híd. Az összességében kilencedik kongresszuson Bugár Béla pártelnök leszögezte, a jelenlegi, bármennyire szokatlan összetételű koalíciós kormány hatékonyan dolgozik, gyorsan köt egyezségeket és betartja azokat.

Bugár Béla szerint az a tény, hogy a pozsonyi törvényhozásba a márciusi választásokon bejutottak a szélsőségesek, a külpolitikai történéseket illetően pedig a Brexit és Donald Trump elnökké választása azt mutatja, hogy a politikai palettán egyre nagyobb tér jut a populista eszméknek. A pártelnök szerint ezért is fontos, hogy a Híd rajta van a szlovák politikai térképen, mivel – mint fogalmazott – a párt ezen populisták ellensúlyaként működik.

„A prioritásainkat korábban sohasem fogadták el olyan mértékben, mint most. Nincs mindenről hasonló véleményünk, de elfogadjuk a kompromisszumok elvét” – fogalmazott Bugár, hozzátéve, hogy a jobbközép irányultságú párt harcolni fog a fasizmus és a szélsőség minden formája ellen.

A hétvégi közgyűlésen elfogadták a következő időszak programnyilatkozatát, amely a Polgári vízió elnevezésű választási programon alapul, és három pillérre épül, a jogállammal, a fejlett régiókkal, valamint a kisebbségi és nemzetiségi jogokkal összefüggő célkitűzésekre összpontosít, illetve ezek terén vázol fel egy középtávú tervet. A programdokumentum egyes pilléreiben felvázolt tervekkel a jövőben külön munkacsoportok foglalkoznak majd, illetve azokért a párt egy-egy alelnöke lesz felelős: Lucia Žitňanská a jogállamiságért felel, Solymos László a régiófejlesztési, Ivan Švejna lett a Híd gazdasági alelnöke, Ravasz Ábel pedig a kisebbségjogi kabinetet vezeti.

A mindössze 30 éves Ravasz politikai karrierje a Híd kormányra kerülését követően folyamatosan ível felfelé. Korábban politikai elemzőként tevékenykedett, majd a Híd javaslatára Szlovákia romaügyi kormánybiztosává nevezték ki, szombattól pedig ő a párt legújabb alelnöke.

„Az egyik fontos terület természetesen a kisebbségi oktatás, ahol nagyon fontos feladat az, hogy stabilizáljuk és megerősítsük az iskolákat. Itt már sikerült a kisiskolák megmentéséért tenni valamit, illetve a kerettantervek kidolgozásáért is. A továbbiakban említhetném a kisebbségi iskolák szlovák oktatásának megerősítését, átdolgozását is. A kisebbségi kultúrák területén ott van az újonnan létrejövő kisebbségi kulturális alap, amely egy jobb és stabilabb keretet adhat kisebbségi kultúrák támogatásának” – vázolta fel Ravasz Ábel.

A Híd közgyűlésén a parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártjával való lehetséges együttműködésről is szó volt. Ezzel kapcsolatban Bugár Béla megerősítette, hogy tárgyalni fognak, és a Híd képviselői elmennek az MKP által szervezett november 21-i dunaszerdahelyi magyar-magyar párbeszédre, melyen a két párt mellett a szlovákiai magyar civilszervezetek is részt vesznek.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×