Infostart.hu
eur:
386.7
usd:
331.88
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Ezt lehet tudni a baltás támadóról

Keddre virradó éjszaka Würzburg közelében egy helyiérdekű vonaton négy utast súlyosan megsebesített egy 17 éves afgán fiú, aki két évvel ezelőtt hozzátartozói nélkül, menekültként érkezett Németországba. A fiú baltával és késsel támadt az utasokra, miközben azt kiabálta, hogy Allahu akbar, azaz Allah a leghatalmasabb. Az ügyben a vizsgálatot a bajor tartományi belügyminiszter vezeti, aki időközben elmondta, hogy az afgán fiú szállásán kézzel rajzolt iszlám zászlót találtak.

A német hatóságok nem rendelkeznek semmilyen adattal a 17 éves afgán fiatalemberrel kapcsolatban, ami arra vallana, hogy már korábban hatalmába kerítette a szélsőséges iszlám beállítottság.

Két évvel ezelőtt, szülei nélkül érkezett Németországba, ahol előbb egy menekültszálláson, a hónap eleje óta pedig egy német családnál élt. Egyelőre nem tudni, hogy mi váltotta ki belőle az erőszakot, amelynek során a Treuchtlingenből Würzburgba tartó helyiérdekű vasúton baltával és késsel felszerelve nekitámadt a körülötte ülő utasoknak.

Egy Hongkongból érkezett kínai család két tagját életveszélyesen megsebesítette, két további személyt szintén kórházba kellett szállítani a vérfürdő után, amelynek során – szemtanúk beszámolója szerint – azt kiáltozta, hogy Allahu akbar. Egy utas meghúzta a vészféket, mire a szerelvény megállt, és a tettes baltájával és késével felfegyverkezve utat tört magának a kijárat felé.

A vasúti töltés közelében beleütközött a rendőrség egy különleges bevetési egységébe, és mivel velük szemben is támadólag lépett fel, a rendőrök használták a fegyverüket, és agyonlőtték az afgán fiút.

Az ügyben a vizsgálatot a bajor tartományi belügyminiszter vezeti, aki úgy vélte, nem lehet kizárni, hogy a fiatalembert szélsőséges iszlám elvek kerítették hatalmukba. Ugyanis a szállásán folytatott nyomozás során az iszlám állam nevű terrorszervezet kézzel rajzolt zászlajára bukkantak.

Az ellenzéki Zöldpárt egyik vezetője, Renate Künast nyilatkozatban bírálta a rendőrség fellépését, amelyet a bajor belügyminiszter védelmébe vett, mondván, hogy a lövést leadó rendőrnek nem volt más választása a dühöngő afgán fiúval szemben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×