Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.82
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Amerikaiak is vannak a Panama-iratokban

Amerikaiak is vannak a Panama-papírok néven ismert adóelkerülési botrányból ismert Mossack Fonseca ügyvédi iroda ügyfelei között. Ez derült ki, miután világszerte több szerkesztőség publikálta az iratokat a jogi következményeket kilátásba helyező fenyegetések ellenére.

Amikor először kipattant a Panama-papírok néven elhíresült botrány, akkor az ügy középpontjában álló ügyvédi iroda nyilvánosságra került kliens-listáján nem lehetett felfedezni amerikai neveket.

A Mossack Fonseca iroda vezetője – akinek munkatársai fedőcégek létrehozásában segítettek a pénzüket az adóhatóságok elől rejtegető gazdagoknak – egy interjúban közölte is: nem szívesen foglalkoznak amerikai ügyfelekkel.

Most, amikor az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Szervezetének (ICIJ) segítségével világszerte több szerkesztőség publikálta az anyagokat, kiderült, hogy több tucatnyi amerikai állampolgár is ügyfele az irodának – igaz, ez a szám még mindig töredéke az egyéb ügyfeleknek.

A legtöbb megnevezett amerikai a Mossack Fonseca segítségével fedőcégeket vásárolt – ami még nem jogellenes, jegyezte meg az Independent című lap.

Ha azonban ezeket pénzmosásra vagy adóelkerülésre használják, akkor igen. Az iroda azt állítja, hogy tudomása szerint eddig soha nem volt olyan ügyfele, aki jogsértő módon lépett volna fel.

Felmerül azonban így a kérdés, hogy mennyire ellenőrizték őket, ha egyáltalán akarták.

Az Independent megemlíti, hogy az egyik megnevezett amerikai Len Gotshalk, az Atlanta Falcons amerikai futballcsapat volt sztárja. Ellene 2010-ben emeltek vádat egy olyan ügyben, amelyben technológiai cégek részvényárfolyamát duzzasztották fel mesterségesen.

Gotshalk a vádemelés után 3 nappal vett meg egy, a Mossack Fonseca által létrehozott fedőcéget a Brit Virgin-szigeteken. Először nemet mondtak neki, de végül mégis eladták neki a céget – 3000 dollárért.

Az amerikai ügyfelek között volt a 17 év börtönre ítélt Martin Frankel is. Az üzletember machináció több százmillió dollár veszteséget okoztak saját klienseinek.

Az Indendent még kiemel néhány olyan amerikait, akik ellen különböző ügyekben emeltek vádakat, például egy befektetői piramisjáték létrehozása miatt.

A most nyilvánosságra hozott adatok 200 ezer cég, 11 millió dokumentumát tartalmazzák. A fedőcégeket 21 különböző joghatósági területen hozták létre, Hong-Kongtól a brit fennhatóság alá tartozó Bahamákon át egészen az amerikai Nevada szövetségi államig – jegyzi meg az Independent.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×