Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Ficóval vitázott Angela Merkel

Éles vita alakult ki Robert Fico szlovák kormányfő és Angela Merkel német kancellár között a brüsszeli uniós csúcs első napján. Fico megjegyezte, úgy, ahogy nem értettek egyet a kötelező kvótákkal, az állandó áthelyezési mechanizmussal sem fognak.

Az unió és Törökország külső határvédelmének céljából összehívott ülés nyugodt hangnemben indult, majd éles fordulatot vett, amikor Robert Fico szlovák miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár között éles vita alakult ki. Angela Merkel szolidaritást kért Pozsonytól. Hozzátette, értetlenül áll Szlovákia, illetve a közép- és kelet-európai országok kötelező kvótarendszert elutasító álláspontját illetően.

Szlovákiának december 18-ig kell benyújtania a luxembourgi székhelyű Európai Bírósághoz azt a keresetet, amelyben a menekültek befogadására vonatkozó európai uniós kvótarendszert akarja megtámadni.

Fico elmondta, hogy az igazságügyi minisztérium már megkapott minden javaslatot az érintett szaktárcáktól, és Szlovákia európai bíróságokhoz kirendelt képviselője készíti a vádiratot. A kormányfő hangsúlyozta, Szlovákiának semmi oka, hogy változtasson elutasító magatartásán. "Az hogy az országnak öt és fél millió lakosa van, nem jelenti azt, hogy nem fejezheti ki saját véleményét. Teljesen szuverén módon fejezem ki Szlovákia álláspontját az ügyben" - nyilatkozta a kormányfő hozzáfűzve, hogy meglehetősen kemény eszmecsere folyt közte és Angela Merkel között, s néhány múltbéli dolgot is felemlegettek egymásnak, de soha nem fog arról pletykálni, ami kettejük között elhangzott.

Robert Fico figyelmeztetett a tél közeledtére és a szűnni nem akaró menekülthullámra is. Tudomása szerint az unió határait napi szinten 7-10 ezer menekült lépi át, amely nem csak biztonsági, hanem egészségi kockázatot is magában foglal. "Számos újságban olvastam ismert, köztük szlovákiai orvosok véleményét, miszerint ezt az egészségi kockázati tényezőt is figyelembe kell venni a jövőben" - jegyezte meg Fico.

Szlovákia szeretné megerősíteni az Európai Unió külső határainak védelmét ellátó Frontex ügynökséget. Fico ehhez felajánlott 20 embert, és azt ígérte, a jövő évtől további 10 fő segíti majd a Frontex munkáját. Szlovákia ezen kívül 3 millió eurót ajánlott fel a menekülttáborokban élő szírek megsegítésére.

A szlovák kormányfő leszögezte, hogy a V4-ek nagyon aktívak a migrációs krízis kezelésében. Példaként felhozta, hogy Csehország, Szlovákia és Lengyelország is rendőrökkel segít a magyaroknak a határai védelmében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×