Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
319.59
bux:
144132.84
2026. július 23. csütörtök Lenke

Angliában megszólalnak a szobrok

Augusztus végétől Londonban, Manchesterben és néhány más angol nagyvárosban egyre több szobor szólal meg, hogy a járókelőknek bemutatkozzon és elmondja történetét, mégpedig telefonon.

Az angliai beszélő szobrok ötlete Colette Hiller-től, egy társadalmi szervezet művészet-propagandistájától származik. Õ a múltban már tanújelét adta gazdag fantáziájának, néhány éve például pianínókat állított fel forgalmas tereken, hogy aki tud játszani, az leülhessen egy kicsit zongorázni, zenével gazdagítva az utca életét.

A beszélő szobrok ötletének megvalósítása már nagyban folyik, közismert színészek és tévé-műsorvezetők hangján rögzítik a szoborművek monológjait. A talapzat mellé elhelyezett szerkezet mobiltelefonhívással hozható működésbe, bizonyos típusú telefonokat evégett érzékelőlaphoz kell érinteni. Ekkor hívójelet hall a telefon tulajdonosa, és a szobor röviden elmondja vagy az élettörténetét vagy, ha nem hírességet ábrázol, akkor arról beszél, hogy mit akar kifejezni.

London egyik legrégebbi szoborműve 1822 óta áll az elegáns Park Lane sugárúton, a város közepén. Az ógörög harcost, Achilleszt ábrázolja ez a pajzsos-kardos, hat méter magas meztelen alak. Kevesen tudják, hogy a napoleoni csatákban győztes Wellington herceg dicsőségét hirdeti, és testét a salamancai és waterlooi satákban zsákmányolt ágyúk bronzanyagából öntötték. Most a híres színész, Dominic West hangján szólal meg: "Itt állok, zúg mellettem a forgalom. Hol vannak a katonáim? A hajók, a sátrak? A vér, a füst?" - mondja a bronz hadvezér.

Viktória királynő londoni és manchesteri szobrát a királynői dikciójú színpadi sztár, Prunella Scales hangján lehet szólásra bírni. Az ismeretlen katona, akinek a szobra a Paddington pályaudva előtt magaslik, így kezdi monológját, Patrick Stewart híres Shakespeare-színész zengő baritonján: "Állj meg ki erre jársz. Szánj egy percet arra amit mondok, mielőtt vonatra szállsz!"

Sherlock Holmes Baker Street-i szobrának mondandóját Anthony Horowitz detektívregény íróval fogalmaztatták meg.

A legkülönösebb a 17. századi politikus, a csapodár kalandjairól is híres John Wilkes szobrának szövege, a BBC tévé politikai műsorát vezető Jeremy Paxman tollából. Így kezdődik: "Itt a legcsúfabb angol férfi beszél. De jobb, ha a feleségét vagy a lányát nem hagyja egyedül velem."

Egyelőre 35 szobor szólaltatható meg. Reméljük, idővel Bartók Béla londoni szobra is elmondja majd a járókelőknek, hogy ki volt ő. Mert egy felmérés azt jelzi, hogy a legtöbb járókelő nincs tisztában azzal, hogy kinek a szobra mellett megy el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései, kormányzati tájékoztató élőben – percről percre

Magyar Péter friss bejelentései, kormányzati tájékoztató élőben – percről percre

Szerdán kormányülés volt délben, bő 24 órával később pedig a miniszterelnök elő is áll a legfrissebb bejelentésekkel, néhány téma előre borítékolható. Tartson velünk, tudósításunk percről percre frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×