Infostart.hu
eur:
364.23
usd:
320.05
bux:
144138.82
2026. július 23. csütörtök Lenke

Meghátrált az iraki hadsereg

Irakban félmillió ember menekült el otthonából, miután egy az Al-Kaida szellemiségét követő radikális szervezet lerohant négy várost és katonai bázisokat és bankokat fosztottak ki.

Nem tudni, hogy az Irak és Szíria Iszlám Állama, azaz az Isis vezetői tanulmányozták-e a II. világháborús Blitzkrieg módszereit, de tény, hogy ha nem is váratlanul, de gyorsan lerohantak négy fontos iraki várost.

Az Isis-harcosok először Moszult, a második legfontosabb iraki várost foglalták el és magasba emelték a kormányépületek felett fekete lobogójukat. Moszulban kifosztották a fegyerraktárakat, többszáz rabot kiengedtek a börtönökből és közel 500 millió dollárt gyűjtöttek be a város bankjaiból.

Iraki illetékesek azt mondták a Guardiannek, hogy a kormányhadsereg két dandárja, körülbelül 30 ezer ember "hátat fordított és elmenekült az ostromban résztvevő 800 Isis-harcos elől".

Maguk a radikálisok is csodálkoztak, hogy milyen gyorsan megkaparintották a várost.

Bagdadban kormányilletékesek hazaárulással vádolták a hadsereget. Egyes nyugati politológusok szerint már nem is kérdés, hogy a radikálisok önálló államot hozzanak létre az iraki és szíriai szunnita területek egyesítésével. A Reuters szerint a lázadók az ország területének 10-15 százalékát foglalták el.

Az Isis előretörése komoly csapás az Egyesült Államok számára, amely az egy évtizeden át tartó háború után azzal vonta vissza erőit, hogy profi és ütőképes Iraki biztonsági erőket hozott létre. Az amerikaiak 25 milliárd dollárt költöttek a milliós létszámú iraki hadsereg kiképzésére - amelyet most meghátrálásra késztettek az iszlámista szélsőségesek.

A radikálisok elfoglalták Tikritet, Szaddam Huszein kivégzett diktátor szülővárosát és megközelítették az ország legnagyobb olajfinomítóját. Az Isis harcosai 60 katonai járművel hajtottak be a városba és a helyi fegyveres erők azt hitték, hogy erősítést kaptak.

A 2 milliós lakosú Moszulból 500 ezer lakos menekült el, sokan az iraki kurd területen kerestek menedéket.

A moszuli katonaság távozása kapcsán Nuri al-Maliki miniszterelnök "összeesküvést" emlegetett és azt mondta, hogy büntetést kapnak azok, akik elhagyták posztjukat. A város kormányzója szerint viszont a Maliki-kormány nem hallgatott figyelmeztetésére, hogy a dzsihádisták Szíria irányából lerohanhatják Moszult.

A militánsok azt mondták, hogy nem az egyszerű lakosok ellen harcolnak. Rijád város közelében 10 rendőrt és katonát, Tikritben pedig 6 rendőrt végeztek ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Dolgoznak az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta a kormányfő. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról. Négy Eximbankhoz kötődő, 1000 milliárdos értékű ügyekben tettek feljelentést. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×