Infostart.hu
eur:
364.6
usd:
320.41
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Kigömbölyödtek a németek

A gazdasági élet tartós fellendülésével együtt jár a társadalmi jólét fokozódása is, ennek viszont egyik vadhajtása a lakosság elhízása. Ez kiváltképpen érvényes az Európai Unió alighanem legfejlettebb tagjára, Németországra, ahol immár minden ötödik lakos túlsúlyos.

1980-ban 857 millió ember volt túlsúlyos, a múlt évre a kövérek száma már átlépte a kettő milliót. Ez - földünk népességének növekedési arányához viszonyítva is - igencsak aggasztó jelenség, mert az elhízás sok betegség, így a fejlett országokban egyre gyakoribb cukorbaj és szívpanaszok forrása. A

A washingtoni egyetem világméretű felméréséből azonban kitűnik az is, hogy ez az aggasztó jelenség a fejlődő országokat éppúgy sújtja, mint a világ iparilag vezető államait. A tanulmányból kiderül az is, hogy az elhízás kortól és anyagi helyzettől független, noha mind több kiskorú túltáplált és ezzel szinte már gyerekkorban megvetik a későbbi cukorbaj, vérkeringési zavarok, sőt bizonyos rákbetegségek alapját.

A kövérek listáját az Egyesült Államok vezeti, de Németország is a belső körbe tartozik, mert a kimutatás szerint minden ötödik német túlsúllyal küzd. Életkorra lebontva a 20 év feletti német férfiak 64 százaléka minősül kövérnek, míg a nők valamivel jobban vigyáznak vonalaikra és csak 49 százalékuk cipel felesleges kilókat magán.

A betegbiztosítók már régóta kongatják a vészharangot és brosúrákban, valamint ingyenes szimpóziumok keretében igyekeznek felhívni a lakosság figyelmét az elhízás veszélyeire.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×