Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Elstartolt az elnökválasztási kampány Szlovákiában

Szlovákiában pénteken reggel hivatalosan is kezdetét vette a köztársaságielnök-választási kampány. Az első fordulóra március 15.-én kerül sor.

Valójában csak formális rajtról van szó, hisz a kampány már hetek óta gőzerővel zajlik. Az országot már korábban ellepték a jelöltek óriásplakátjai, a nyomtatott sajtó tele van választási hirdetésekkel.

A választási törvény szerint a kampány hivatalosan 15 nappal az államfőválasztás előtt kezdődik, és 48 órával a szavazás megkezdése előtt, tehát ezúttal március 13-án reggel 7 órakor ér véget.

A törvény által megszabott időszakon kívül tilos kampányolni. Ennek ellenére a jelöltek már jó ideje versengenek a polgárok kegyeiért és erőteljesen kampányolnak. Az óriásplakátok kihelyezéséért és a polgárokkal folytatott találkozókért a hivatalos kampányt megelőző időszakban a törvény ugyanis nem szab szankciókat. A rádióban és a televízióban sugárzott választási műsorokra vonatkozó szabályok betartását a frekvenciatanács (RVR) felügyeli.

A kampány során a közszolgálati Szlovák Rádiónak és Televíziónak (RTVS) információkat kell közölnie az államfőjelöltekről. A kampányra kiszabott idő maximálisan 1O óra lehet, egy jelölt legfeljebb egy órát kaphat, mindenkinek egyforma teret kell biztosítani, senkit sem lehet előnyben részesíteni. A közszolgálati médiákban a kampány ingyenes, a kereskedelmi adókban fizetni kell érte.

Az államfőválasztás esetében is érvényes a kampánycsend, ami a választások előtt 48 órával lép életbe, és a szavazás befejezéséig tart.. A különféle felmérések eredményeit legkésőbb három nappal a választás kezdete előtt, azaz március 12-én, szerdán szabad nyilvánosságra hozni.

Az államfői posztért 14 jelölt száll harcba. Minden eddigi felmérés szerint a március 29.-én sorra kerülő második fordulóba a nagy esélyes Robert Fico és a független Andrej Kiska kerül be. Az első szlovákiai magyar elnökjelölt, Bárdos Gyula a voksok mintegy 6 százalékára számíthat.

A Focus ügynökség legfrissebb felmérése szerint a szlovákiai magyar választók az átlagszazóknál bizonytalanabbak, nagy részük nem tudja eldönteni, hogy részt vesz-e az elnökválasztáson. A két magyar párt, az MKP és a Bugár Béla vezette Most-Híd hívei között is messze Bárdos Gyula számít a legnépszerűbb jelöltnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×