Infostart.hu
eur:
391.17
usd:
339.97
bux:
121973.4
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Nairobi merénylet - amerikaiak és britek a terroristák között

Két-három amerikai és egy brit állampolgár is részt vett a kenyai pláza elleni terrortámadásban - mondta az ország külügyminisztere. A napokon át tartó véres drámában több, mint 60 embert megöltek, a helyi katonaság az éjszaka is folytatta a tisztogatóakciót a bevásárlóközpontban.

Miközben a kenyai katonák üzletről-üzletre járva próbáltak végezni a terroristákkal a helyi elit és a külföldiek által látogatott Westgate bevásárlóközpontban, a kenyai külügyminiszter azt mondta, hogy nyugatiak is voltak a támadók között.

Amina Mohamed erről az amerikai közszolgálati csatornának, a PBS-nek adott interjújában beszélt.

A miniszter szerint 2-3 szomáli és arab származású, Minnesotából érkezett amerikai fiatal és legalább egy brit nő volt a terroristák között - utóbbi már több támadásban részt vett.

A brit média szerint a nő Samantha Lewthwaite, a 2005-ös londoni metrórobbantásokban meghalt egyik terrorista özvegye lehetett. Lewthwaite a hírek szerint Kenyában tartózkodott és a kenyai hatóságok más terrorcselekmények miatt kőrözték.

Az ostromban részt vevő katonák szerint a megölt támadók között volt egy fehér nő és egy üzletvezető is azt mondta, hogy egy fehér nő pisztolyt fogott egyik dolgozójára.

A 29 éves Lewthwaite, aki áttért az iszlám hitre, két éve bujkált Kelet-Afrikában - írta a Daily Telegraph.

A brit hatóságok azt is vizsgálják, hogy brit szóvivője van-e a támadást magára vállaló szomáliai iszlámista Al-Sabab csoportnak.

Vélhetően az Al-Sabab nevében, a Twitteren azt állították, hogy a mészárlásban két londoni férfi is részt vett, bár ezt nem sikerült megerősíteni.

Az éjszaka a kenyai hatóságok többször is azt mondták, hogy ellenőrzésük alá vonták az épületet, de reggel ismét lövöldözést lehetett hallani és úgy tűnt, hogy néhány támadót még mindig nem sikerült elfogni vagy megölni.

Éjszakai hivatalos adatok 62 halottat említettek és 69 olyan személyről számoltak be, akinek hollétéről nem tudtak.

Az ostrom idején a pláza melletti hindu templomot elsősegély állomásként használták. Hétfőn elterjedt a hír, hogy az egyik támadó kiszabadult és szentély felé tart, aminek nyomán többszáz ápoló és újságíró menekült el. Később kiderült, hogy kacsa volt a hír.

A tragédia megrázta Kenyát, még az államfő családjában is vannak halottak - unokaöccsét és annak menyasszonyát lőtték le.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Izrael szerint megölték az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát

Izrael szerint megölték az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát

Egy izraeli támadás során megölték Ali Laridzsánit, az iráni Legfelső Nemzetbiztonsági Tanács titkárát – jelentette be kedden az izraeli védelmi miniszter, Jiszráel Kac.

Szakértő: a kubai gazdaság összeomlott, és a rezsimnek már nincs komoly külföldi támogatója

Áruhiány a boltokban, napi 20-22 órás áramkimaradások, ritkán iható csapvíz: a gazdaság gyakorlatilag teljesen összeomlott, amióta nem érkezik olaj Kubába – mondta az InfoRádióban a hétvégi tüntetések, köztük egy helyi pártszékház felgyújtása apropóján Nagy Sándor Gyula Latin-Amerika-kutató. Kérdeztük arról is, hogy összeomlik-e a kommunista rezsim, és ha igen, mi jöhet utána.
inforadio
ARÉNA
2026.03.17. kedd, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Nem talál magára a forint: folytatódik a napon belüli csapongás

Nem talál magára a forint: folytatódik a napon belüli csapongás

Gyengüléssel kezdi a napot a forint: kora reggel 340 forintot kell adni egy dollárért, míg az euróért 390 forintot. A hétfő nagy volatilitást hozott a magyar devizában, mindkét nagyobb párral szemben a forint jegyzése 5-5 forintos sávban hullámzott. A kilengések megmaradhatnak a keddi napon is, hiszen a piaci hangulat egyik fő mérője továbbra is az olajár lesz, valamint az iráni háború új fejleményei. A mai napon nem várható nagy adatroham, egyedül az amerikai ADP munkaerőpiaci jelentés tűnik érdekesnek kora délutánról. A forint kilátásairól is szó lesz következő befektetői klubunkon, március 17-én. Még mindig nem késő regisztrálni!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×