Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Sarkozy a csendes többséghez szólt

A leköszönő államfő mellett olyan személyiségek álltak ki, mint Gérard Depardieu, az egyik legismertebb és legnépszerűbb francia színész, vagy Bernadette Chirac, Jacques Chirac korábbi köztársasági elnök felesége. Az előbbi azt mondta, sok rosszat mondanak Sarkozyről, miközben rengeteg jó dolgot cselekedett.

"A szabad versenyre igent, a tisztességtelen konkurrenciára azonban nemet mondunk" - jelentette ki Nicolas Sarkozy hívei előtt, azt követelve Brüsszeltől, hogy az amerikai Buy American Act, vagyis az amerikai termékek vásárlását előnyben részesítő tengerentúli törvényhez hasonlóan uniós szinten is alkossanak egy olyan szabályt, amely a közösség országaiban termelő cégeket hozná előnyös helyzetbe.

Ezzel összefüggésben azt javasolta, hogy szintén amerikai mintára az uniós közbeszerzési pályázatok egy részét az európai kis- és közepes vállalatok számára tartsák fenn. Végül, harmadik programpontként azt szorgalmazta, hogy az unió vezetése követelje meg külső kereskedelmi partnereitől a kölcsönösséget.

Nicolas Sarkozy szerint a francia gazdaság csak akkor kerül védelem alá, ha európai szinten megtörténnek az általa javasolt védekezési intézkedések. Mindezzel párhuzamosan az államfő az Európát és ezen belül Franciaországot sújtó folyamatos bevándorlás kezelésére a shengeni egyezmény teljes felülvizsgálatát követelte.

A politikus úgy vélte, amennyiben a jelenlegi társadalmi és gazdasági helyzetben az unió nem szabályozza szigorúbban a bevándorlás kérdését, úgy a tagállamok többé nem fogják tudni méltó módon fogadni és integrálni az érkezőket, miközben a jelenlegi társadalombiztosítási rendszerek is finanszírozhatatlanná válnak.

Az uniónak a gazdasági mellett politikai vezetésre is szüksége van, mondta Nicolas Sarkozy hozzátéve, a gazdasági stabilitás biztosítására bevezetett törvényekhez hasonlóan olyan szabályokra van szükség, amelyek büntetik a schengeni egyezményt be nem tartó tagállamokat. A politikus arra figyelmeztetett, hogy amennyiben az általa említett kérdésekben egy éven belül nincs érdemi változás, úgy Franciaország egyoldalúan fog lépni, és a schengeni egyezményből való kilépést sem tartja kizártnak.

Politikai elemzők szerint az államfő a túlságosan nyitott Európa miatt elégedetlen "csendes többséget" igyekezett megszólítani beszédével, a szocialisták pedig azt a következtetést vonták le a javaslatokból, hogy államfőjelöltjüknek igaza van, amikor több uniós szerződést újra akar tárgyalni megválasztása esetén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Elrajtolt a futam a Hungaroringen, Magyar Péter nyilatkozott a Forma–1 további sorsáról

Sikeresen, baleset nélkül elrajtolt a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíj. Magyar Péter miniszterelnök szerint az ország érdeke, hogy 2032 után is legyen F1 Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen van időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen van időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×