Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Magánéletét is rendezni kívánja a német elnökjelölt

Máris lohad a lelkesedés a német államfőjelölt, Joachim Gauck iránt. Egyre többen bírálják az egykori evangélikus lelkész magánéletét, és korábbi nyilatkozataiban is számos kivetnivalót találnak.

Joachim Gauck már másfél évvel ezelőtt a szociáldemokrata és zöldpárti ellenzék elnökjelöltje volt, most azonban, amikor a kormánykoalíció is melléje állt, és így a megválasztásához aligha fér kétség, éppen a Zöldpárt egyes vezetői részéről hangzottak el a személyét érintő bírálatok.

A párt balszárnyához tartozó Hans Christian Ströbele egy interjúban kemény szavakkal ostorozta Joachim Gauck korábbi nyilatkozatait, amelyekkel "kiállt a nagytőke mellett, és nem emelte fel szavát a nehéz helyzetben élők érdekében, ugyanakkor bátornak nevezte Thilo Sarrazin egykori bankárt, amiért botrányt kiváltó könyvében szabályos kudarcnak minősítette a muszlimok németországi integrációját célzó eddigi erőfeszítéseket".

Az iszlám szervezetek is követelték, hogy egyértelműen határolja el magát Sarrazin álláspontjától, egyben pedig reményüket fejezték ki, hogy Gauck követi majd a pénteken lemondott Christian Wulff példáját az országban élő több millió mohamedán beilleszkedésének egyengetésében.

A kormánykoalíció konzervatív tagjai pedig azt kifogásolják, hogy Joachim Gauck ugyan több mint két évtizede külön él a feleségétől, de eddig nem adta be a válókeresetet, miközben hivatalos alkalmakkor új élettársával jelenik meg. Jól értesült források szerint Gauck államfővé választása után mielőbb rendezni kívánja magánéletét is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Janisz Varufakisz: Az AI tönkre fogja tenni a kapitalizmust

Janisz Varufakisz: Az AI tönkre fogja tenni a kapitalizmust

Vajon buborék-e a mesterséges intelligencia? Azt mondják, minden attól függ, hogy a technológiába fektetett hatalmas összegek jelentősen növelik-e majd a termelékenységet. Az optimisták meg vannak győződve arról, hogy a jövőben óriási termelékenységnövekedés következik be, még akkor is, ha piaci korrekcióra lesz szükség ahhoz, hogy a jelenlegi fellendülésből a túlzott várakozásokat lefaragják. A pesszimisták – a Goldman Sachs-os Jim Covellótól kezdve az MIT professzoráig, Daron Acemogluig – kételkednek ebben. Az optimisták és a pesszimisták azonban egyaránt egy olyan téves elképzelésből indulnak ki, amelyet én az AI termelékenységi illúziójának nevezek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×