Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Keményen fellépnek a román bűnözők Párizsban

Megtiltották a koldulást Párizs híres sugárútján, a Champs-Elysée-n. A francia fővárost elözönlötték a főleg Romániából érkezett bűnözők.

Drákói szigorral akarja kiszorítani a francia belügyminiszter Párizsból a román bűnözőket. Claude Guéant bejelentette, ezentúl tilos koldulni a világ legszebb sugárútjának számító Champs-Élysée-n, aki pedig a tilalmat nem tartja be, azt 38 eurós, mai árfolyamon több mint 10 ezer forintnak megfelelő pénzbírságra büntetik, és azonnal kitoloncolják az országból.

"Ebből elég volt, polgártársaink számára a helyzet tarthatatlanná vált" - indokolta a szigorítást a belügyminiszter, hangsúlyozva, hogy az intézkedés, amelyet kivételesnek és arányosnak nevezett, hat hónapig lesz érvényben. Claude Guéant azt mondta, a lépés azért vált elkerülhetetlenné, mert a párizsi bíróságra kerülő bűnözők tíz százaléka immár román állampolgárságú.

A belügyminisztérium adatai szerint 2011 első hét hónapjában összesen 4800 román állampolgárt tartóztattak le Párizsban, kétezer háromszázzal többet, mint az előző év azonos időszakában, ami nem kevesebb, mint 90 százalékos emelkedést jelent. A román jelenlét országos szinten is érződik, az elkövetett bűncselekmények két százaléka kötődik hozzájuk.

A koldulás mellett a zsebmetszést, a bankautomaták környékén történő lopásokat, illetve a betörések egy részét is a románok számlájára írják. A miniszter szerint rendkívül nehéz a bűnözés e formája ellen küzdeni, az elkövetők fele ugyanis kiskorú, gyakran alig 12-13 éves gyermek, akiket a háttérben maradó felnőttek kényszerítenek lopásra vagy koldulásra.

Claude Guéant szorosabb együttműködés kialakítására törekszik a román hatóságokkal, hogy felgöngyölítsék ezeket a hálózatokat, illetve beazonosítsák az e típusú bűnözésre szakosodott falvakat Romániában. A minisztérium adatai szerint az elkövetők egy része Nagybányáról, Iasiból és Neamtból, a zöme viszont Dél-Romániából, Bukarestből, Craiovából, Brailából, Buzauból, Constantából vagy Fetestiből érkezik Franciaországba.

A belügyminiszter hangsúlyozta, a Champs-Élysée-n bevezetett szigorítás kísérleti jellegű, és azt az eredmények függvényében a főváros más "fertőzött" negyedeire, illetve további nagyvárosokra is kiterjesztik majd. Claude Guéant azt is bejelentette, hogy napokon belül egy romániai bíró kezdi meg működését Párizsban, és az ő együttműködésével küldik haza majd a tetten ért elkövetőket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×