Infostart.hu
eur:
386.17
usd:
331.8
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Köszönetet mond a veteránoknak Obama, de megütheti a bokáját

Az amerikai elnök kedden személyesen mond köszönetet az iraki háború több veteránjának, amikor beszédben jelenti be, hogy kivonta a harcoló alakulatokat az országból. A közel-keleti országban továbbra is több tízezer, tanácsadónak nevezett katona marad, miközben Barack Obama bírálói szerint az ottani állapotok egyelőre nem indokolnák a kivonulást.

Barack Obama már választási kampányában élesen bírálta George Bush iraki háborúját, azzal érvelve, hogy a szeptember 11-i terrortámadásokat nem ott készítették elő, és a valódi fenyegetést az al-Kaidával szövetséges afganisztáni tálibok jelentették. Az elnök most arra készül, hogy bejelenti: hét év után kivonta az amerikai harcoló egységeket Irakból, és az afganisztáni háborúra koncentrál.

Az amerikai nép kezdetben támogatta az iraki inváziót, de azt követően, hogy kiderült, Szaddám Huszein nem fenyegette tömegpusztító fegyverekkel a külvilágot, és különösen amiatt, hogy négyezer katona halt meg a misszió során, egyre inkább elfordult az akciótól. A közvéleményt ráadásul az amerikai katonák és magán biztonsági cégek által elkövetett jogsértések is borzolták.

Obama kedden arra készült, hogy a texasi Fort Bliss támaszponton személyesen köszöni meg néhány veteránnak az áldozatot, majd országos televíziós beszédben jelenti be a csapatkivonást. Szóvivője már előre figyelmeztetett: nem lesz olyan diadalittas a beszéd, mint 2003-ban George Bush szózata, amelyet egy hadihajón mondott el, és amelyben közölte: véget értek a harcok Irakban. A legtöbb amerikai katona azonban az ezeket követő lázadás során vesztette életét.

Az elnök, bírálói szerint, ugyanakkor irreális elképzeléseket ébreszthet a közvéleményben arról, hogy Irak immár nyugodt, és önmagát igazgatni képes országgá vált.

Az esti tévébeszédben Obama "mérföldkőnek" nevezi majd a csapatkivonást és tiszteleg az Irakban szolgált másfél millió amerikai előtt, és várhatóan szót ejt majd az afganisztáni és pakisztáni helyzetről is. Az elnök azt tervezi, hogy ezt megelőzően még felhívja elődjét, George Busht, de nem világos, hogy méltatja-e a 2007-es csapatbővítést, amely jelentősen fékezte az addig különösen véres iraki lázadást.

Kommentátorok megjegyzik: Obama ugyanolyan gondokkal szembesülhet, mint Bush, ha a háború végéről szóló szózata után valamilyen, amerikaiakat érintő súlyos atrocitás történik Irakban - az országban továbbra is 50 ezer nem harcoló katona marad ugyanis.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×