Infostart.hu
eur:
385.23
usd:
331.49
bux:
121801.19
2026. január 16. péntek Gusztáv

A kitartó havazás miatt lopásra kényszerülnek az angolok

Újabb hóesés okoz közlekedési káoszt Nagy-Britanniában. Az éjszaka hótakaró fedte be Walest és Délnyugat-Angliát, miközben egyre több gondot okoznak a fagyot követő olvadás után megjelent kátyúk a brit utakon. Mindez azzal is jár, hogy légi járatokat törölnek - egy időre például bezárt a Gatwick nemzetközi repülőtér.

Az utóbbi nemzedékek során csak egynapos teleket megélt britek kezdenek hozzászokni a hirtelen jött hosszú hideghez, de még így is folytatódik a közlekedési káosz a szigetországban. Az éjszaka folyamán további autósokat kellett kiásni a hóból és elvontatni, miközben Délnyugat-Angliára és a szintén az ország nyugati felén található Walesre 15 centiméternyi hó hullott. A devon grófságbeli Exeter környékén az A38-as úton egymásba csúszott autók és az úton keresztbe álló kamionok is nehezítették a helyzetet.

Az idei télen először hótakaró borította be London központját is, így a Big Ben és a Parlament környékének is meghitt hangulatot kölcsönzött a hóesés. Sokak azonban nem igazán tudtak gyönyörködni a télben - a Gatwick repülőtér mellett a southamptonit, birminghamit és cardiffit is lezárták egy időre.

Néhány fontos főúton megtiltották a közlekedést, egyes vonatok pedig órákat - az egyik esetben ötöt - késtek. Londonban néhány városi vasútvonalon is akadozott a közlekedés.

A Daily Telegraph közben arról írt, hogy egyesek lopják a homokot a tengerparti strandokról, hogy így tudják beszórni az utakat. A helyi önkormányzatok a kormányra mutogatnak, amiért megcsappantak a só- és homokkészletek és ezért nem tudják leszórni az utakat. A kabinet ugyanis elrendelte, hogy a készletek megóvása érdekében csak feleannyi sót és homokot szabad leszórni, mint korábban.

Suffolk grófságban a helyieknek elege lett, és ott keresnek segítséget, ahol tudnak: a tengerparton. Teszik mindezt annak ellenére, hogy felmerült: a sajátos angol jogszabályok miatt felelőssé válhatnak a házaik előtt történt balesetekért, ha ők szórnak az önkormányzat helyett. A kormány igyekezett megnyugtatni a lakosokat, hogy a bíróságok aligha döntenek majd a sérelmükre az esetleges perekben. Az Egészségügyi és Biztonsági Hatóság pedig azt mondta, hogy a hókotrásra és szórásra nem vonatkoznak az előírásai.

Voltak, akik elszántak maradtak a zord időjárásban is: a délnyugat-angliai Plymouth futballcsapatának drukkerei elindultak az északi Newcastle-be, hogy megnézzék klubjuk FA-kupa meccsét. Az sem tántorította el őket, hogy oda-vissza 1300 kilométert kell megtenniük.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×