eur:
393.88
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem távozik idő előtt a munkáspárti kormányzat

Biztossá vált, hogy Nagy-Britanniában májusban tartják a parlamenti választásokat. A felmérések szerint Gordon Brown kormánya vesztésre áll. A hatalmon lévő brit Munkáspárt és az ellenzéki Konzervatív Párt egyaránt megkezdte választási kampányát.

Nem lesz előrehozott választás Nagy-Britanniában: Gordon Brown miniszterelnök vasárnap egy tévéinterjú során azt mondta, hogy a kormány mindenképp beterjeszti a költségvetést, ennek pedig törvény szerint áprilisban kell megtörténnie. A brit Munkáspárt tehát kitölti megbízatása idejét, és az utolsó lehetséges időpontig, májusig a helyén kíván maradni.

Pozícióját gyengíti a gazdasági helyzet - azaz a tény, hogy nem készült fel kellően a világválságra -, az iraki háborúhoz való brit csatlakozás valótlanságokra alapozott indoklása, amelyekre a most folyó hivatalos vizsgálat derít fényt, továbbá az, hogy kormánytagok is érintettek voltak a költségtérítési korrupcióban.

Gordon Brown a vasárnapi interjú során azt hangsúlyozta, hogy pályafutása során eddig minden elért eredményéért keményen meg kellett küzdenie, és most is készen áll elszánt küzdelemre a választási vereség elkerülése érdekében.

Kezdődik

A brit Munkáspárt kampányfogásként azt igyekszik tudatosítani, hogy a konzervatív párti ellenzék az úri osztályokat képviseli, nem a dolgozókét. A toryk vezére, az etoni magániskolában nevelkedett és az oxfordi egyetemen végzett David Cameron ugyanakkor nem győzi hangoztatni, hogy kormányra jutásuk esetén a konzervatívok a társadalom minden rétegét szolgálni fogják, különös tekintettel az ország megrendült gazdasági helyzetére és az egészségügy súlyos problémáira.

Hétfőn, a választási kampány részeként, a párt társadalombiztosítási tervezetét hozták nyilvánosságra. Eszerint a konzervatív párti kormány emelné az egészségügy költségvetési keretét, és különös gondot fordítana a legszegényebbek megsegítésére.

Figyelemre méltó David Cameron hétvégi bejelentése arról, hogy az új kormány, mivel tisztában az afgán probléma és az iszlám fundamentalizmus elleni küzdelem súlyosságával, pártközi tanácskozó testületet állítana fel, amelyben szocialista, konzervatív és liberális szakértők együtt dolgoznának a megoldás módozatain.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×