Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.62
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Ahol legalább három évig nem lesz nyugdíjemelés

Németországban legközelebb 2012-ben számíthatnak járulékemelésre a nyugdíjasok. A válság a kancellár szerint még nem tetőzött, a terheket pedig mindenkinek vállalni kell, így az időseknek is.

A kancellár nyilatkozatában zord időket jósolt, és hangsúlyozta, hogy Németországban a válság jövőre fog tetőzni, következtetésképpen a nyugdíjasoknak is vállalniuk kell a terheket, azaz legközelebb csak 2012-ben számíthatnak nyugdíjemelésre

A 20 millió német nyugdíjas eredetileg jövő nyárra várta az emelést, de a munkaügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy a fizetések is csak minimálisan emelkednek, így a nyugdíjasok sem számíthatnak sem a jövő, sem pedig az azt követő esztendő során emelésre.

Németországban ugyanis a bérek alakulásához arányítva emelik a nyugdíjakat. Azonban a munkaadók és az alkalmazottak érdekvédelmi szervezeteinek megállapodása értelmében a vállalatoknál csak szerény arányú fizetésemelések lesznek várhatóak, mert ezáltal is hozzá akarnak járulni a munkahelyek megőrzéséhez, közvetve pedig a gazdasági válság leküzdéséhez.

Legutóbb idén nyáron emelték a nyugdíjakat: az ország nyugati tartományaiban csaknem 2 és fél, míg az egykori NKD-ban csaknem 3 és fél százalékkal. A szóvivő szerint a legközelebbi emelés 2012-re várható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×