Infostart.hu
eur:
388.54
usd:
329.97
bux:
110890.99
2025. december 23. kedd Viktória

A zsarolással elérte Phenjan, amit akart

A két Korea tengeri összecsapása ellenére Phenjanba látogat az amerikai elnök különmegbízottja - erősítette meg Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. A vizit néhány nappal előzi meg Barack Obama elnök szöuli útját. Észak-Korea egy ideje már harcosan követeli, hogy az Egyesült Államok közvetlen tárgyalásokat kezdjen vele.

Úgy tűnik, a fenyegetőző Észak-Korea megkapta, amit akart: sikerült a világ nyilvánossága előtt elérnie, hogy az Egyesült Államok magas rangú diplomatát küldjön Phenjanba. Stephen Bosworth, Barack Obama elnök különmegbízottja annak ellenére az észak-koreai fővárosba látogat, hogy a héten összecsapott egymással a dél- és észak-koreai haditengerészet.

Phenjan korábban azzal fenyegetett, hogy újabb atombombákat állít hadrendbe, ha a papíron még mindig háborús ellenség Egyesült Államok nem kezd vele diplomáciai tárgyalásokat. Clinton asszony viszont azt mondta: a követ missziója csak az úgynevezett hatpárti tárgyalások újraindítását célozza. Ezek a megbeszélések az észak-koreai atomprogramról, illetve annak leállításáról folytak, de áprilisban a sztálinista ország küldöttei felálltak az asztaltól.

Clinton azzal akarta érzékeltetni, hogy nem Phenjan diktál, hogy közölte: az amerikai követ csak "a közeljövőben" látogat Észak-Koreába, ami azt jelenti, hogy valószínűleg valamikor az év vége előtt kerül sor a vizitre. Néhány hónapja Bill Clinton volt elnöknek kellett Phenjanba mennie, hogy elhozzon két, vitatott körülmények között elfogott amerikai riportert.

A keddi tengeri összecsapás nyomán nőtt a feszültség mindössze néhány nappal azelőtt, hogy Barack Obama amerikai elnök megkezdené ázsiai körútját. Szerdán Dél-Korea további két hadihajót vezényelt a vitatott tengeri határhoz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Mindenkit megborított az állampapír-őrület – Ilyen eredményre kevesen számítottak!

Ha egyetlen dolgot kell kiemelni a magyar megtakarítási és befektetési piacot meghatározó tényezők közül, akkor 2025-ben egyértelműen a hatalmas állampapír-kifizetések jutnak eszünkbe. Az évtizedek óta nem látott inflációs hullám következtében mintegy 1200 milliárd forint kamat és közel 3200 milliárd forint tőke zúdult ki idén az inflációkövető lakossági kötvényekből – a gigantikus pénzeső nemcsak az állampapírok, de az összes többi befektetés világát is fenekestül felforgatta. Váratlan fejleményként értékelhetjük, hogy a befektetési alapkezelők csak részben lehettek elégedettek: az állampapírokból felszabaduló pénzek jelentős részben ezen a piacon találták meg a helyüket, ugyanakkor a tőkebevonás mértéke alulmúlta a szektor terveit. Az állampapírok beágyazottságát jól mutatja, hogy a példátlan nagyságú kifizetések ellenére a lakosság idén is nettó vásárlóként volt jelen az államkötvények piacán, miközben más szereplők, például a pénzintézetek és a külföldi befektetők még nagyobb részt hasítottak ki a magyar adósságportfólióból. Látványos ábrákon mutatjuk, mik voltak a legizgalmasabb állampapír-piaci fordulatok 2025-ben – nem kérdés, hogy a téma helyet érdemel az év top 10 legérdekesebb sztorija között!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×