Infostart.hu
eur:
394.44
usd:
343.96
bux:
0
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
Artificial Intelligence in Healthcare, AI Health, digital healthcare provider, telemedicine, medical technology
Nyitókép: Just_Super/Getty Images

Bogsch Erik: a mesterséges intelligencia egyre jobb lesz, már ma is segíti a gyógyszergyártást

Mesterséges intelligencia által generált molekulák még nem voltak sikeresek klinikai vizsgálatokon, de a gyógyszerfejlesztésnek számos módon már most jelentős segítséget, háttértámogatást nyújt az AI – mondta a Richter Gedeon Nyrt. biotechnológiai üzletágának igazgatója, Bogsch Erik.

„A biotechnológia valahol nagyon szexi, merthogy a biológia és a technológia ötvözete” – mondta Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. biotechnológiai üzletágának igazgatója a Bosch–Richter Innovátorok Napján.

„Kevesen tudják, hogy a biotechnológia egy hungarikum. Eleki Károly volt, aki ezt a szót először használta és kvázi feltalálta, és mára divatos lett. A modernitással párosul, és arról szól, hogy élő szervezeteket vagy biológiai folyamatokat használunk fel arra, hogy az emberiség számára hasznos termékeket állítsunk elő” – tette hozzá.

Mint az előadásában általános derültséget keltve fogalmazott, „a sör készítése is biotechnológia”. Mint Bogsch Erik elmondta,

a biotechnológia a társadalom kezdete óta velünk van, a kenyér vagy a sör esetében például évezredek óta élesztőket használunk, hogy a termék előálljon. Ami nagyon nagy változást hozott, az a gyógyszerbiotechnológia, a genetikai forradalom:

genetikailag módosítani tudunk sejteket úgy, hogy egy kívánt gyógyszerformát állítsanak elő. Az ipari gyógyszer-biotechnológia genetikailag módosított sejteket használ arra, hogy ipari méretekben tudjon speciális gyógyszerformákat előállítani, amit hagyományos kémiai szintetikus úton nem lehet.

A Bosch–Richter Innovátorok Napja fókuszában a jövő és az innováció áll. A kérdésre, hogy a következő néhány évben milyen területeken nyerhet nagyobb teret a mesterséges intelligencia a gyógyszergyártás és fejlesztés területén, Bogsch Erik azt mondta: az AI már ma is támogatja az egész gyógyszerfejlesztés és gyártás folyamatát. Eszközt ad a molekulák fejlesztésében a gyorsításra, bizonyos kockázatok csökkentésére, de a mindennapi gyártási munkát is segíti.

„A mesterséges intelligenciával javítani tudjuk az ellátási láncot akár biotechnológiai gyógyszerek esetében is, de gyorsítani tudjuk például a minőségbiztosítási vagy a törzskönyvi dokumentáció előállítását is” – mondta, hozzátéve: a mesterséges intelligencia mindenhol tud támogatni, függetlenül attól, hogy biotechnológiai termékről vagy egy kvázi hagyományos kismolekulás gyógyszertermékről van szó.

A mesterséges intelligencia még nem tudja magát a gyógyszerfejlesztést is nagymértékben támogatni, vagy akár egészen új, innovatív gyógyszereket előállítani – mondta a szakember, hozzátéve: ennek bizonyítéka, hogy eddig mesterséges intelligencia által generált molekulák még nem voltak sikeresek klinikai vizsgálatukon. „De csak azért, mert a jelenlegi mesterségesintelligencia-eszközök még nem tartanak ott, hogy ebben jobbak legyenek, mint az a sok gondolkodó kutató, aki ezt egyelőre még hatékonyabban tudja. Továbbra is úgy érzem,

a mesterséges intelligencia egy eszköz, ami egyre jobb lesz,

tehát előbb-utóbb segíteni fog abban is, hogy új gyógyszereket gyorsabban, kevesebb kockázattal fejlesszünk és állítsunk elő” – mondta Bogsch Erik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

Ez tartja a lelket az olajpiacban – szakértői forgatókönyvek a Hormuzi-szoros jövője ügyében

A Hormuzi-szoros lezárása a globális olajtermelés mintegy 15 százalékát és a cseppfolyósított földgáztermelés ötödét érinti; Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a gázpiac képes alkalmazkodni a helyzethez, az olajpiac azonban nem. Úgy látja, ha az ígért 4-5 hétnél tovább húzódik az iráni konfliktus, akkor akár el is szabadulhat a pánik, és soha nem látott magasságokba emelkedhet a kőolaj ára.

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

Ideiglenesen korlátozták a Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt – közölték szerdán a vállalatok.
inforadio
ARÉNA
2026.03.19. csütörtök, 18:00
Borvendég Zsuzsanna
a Mi Hazánk EP-képviselője, a párt képviselő-jelöltje
Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Csúnya eséssel indul a nap a tőzsdéken - Egekben az olaj és az európai földgáz ára!

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indul a nap, különönösen a japán tech papírokat adják ma reggel. Ezt követően Európában is nagyobb mínuszokra van kilátás, és Amerikában is folytatódhat az esés. Nem igazán van most hova menekülni, hiszen esnek a nemesfémek is. Az olajár és az európai gázár viszont tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe, ez pedig tovább erősítette a félelmeket.  Gazdasági események szempontjából ma az angol jegybank, illetve az Európai Központi Bank kamatdöntéseire lesz érdemes figyelni, hiszen a közel-keleti háború alaposan átírta az idei évre vonatkozó várakozáskat. Ezt jól láthattuk tegnap a Federal Reserve kamatdöntésén is, több éves csúcsra ugorhat az infláció az elszálló energiaárak következményeként.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×